Tasi József szerk.: „Merre? Hogyan?” Tanulmányok Pilinszky Jánosról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 6. Budapest, 1997)

JUHÁSZ ERZSÉBET: Az áldozat eleme Pilinszky János költészetében

Az áídozat eCeme (Pitinszfcy János k\öítészeté6en A bárány gazdag jelentésmezeje az, ami végül, az utolsó versszakban feltöri a vers látszólagos direktséget. Mindenekelőtt biblikus vonatkozásainak többértelműsége révén. Hiszen, tudjuk jól, a bárány egyfelől áldozati bárányt jelent az Újszövetségben, másfelől mint Isten Báránya, magát Krisztust. A vers egésze pontosan rímel a Jelenések egyes részleteivel: A bárány elveszi a hétpecsétes könyvet cím alatt olvashatjuk: „És eljőve és elvévé a könyvet, a négy lelkes állat és a huszonnégy vén leborula a Bárány előtt... És éneklének új éneket, mondván: Méltó vagy, hogy elvedd a könyvet és megnyisd annak pecsétéit: mert megölettél és megváltottál minket istennek a te véred által..." {Jelenések könyve 5, 8-9.) A Bárány tehát az Isten Báránya bibliai szimbólumát asszociálja a vers végén: Másnap látá János Jézust őhozzá menni, és monda: ímé az Istennek ama báránya, aki elveszi a világ bűneit. (János evangéliuma 1, 29.) A bárány, mint az áldozat elemének szimbóluma azonban ennél sokkal bonyolultabb asszociációkat hív elő az idézett versben. S itt fontos magának a költőnek a Bárányértelmezését is idézni: „A húsvéti bárány elfogyasztásakor - írja Pilinszky lehetetlen nem fölidéznünk Simone Weil gyönyörű gondolatát Jézus kettős szimbólumáról. A pásztor- és a £ára«v-szimbólumra gondolok. A pásztor: őrzője, gondozója, hűséges és szerető gazdája övéinek. A bárány: a testet öltött szelídség és engedelmesség, a szeplőtelen és ártatlan áldozat örök jelképe. A kettő közt azonban élt egy végső és föloldhatatlan ellentmondás: az, hogy a pásztor végül is leöli a bárányt, mit fölnevelt. Jézus egyszerre vállalva a két szimbólumot, áldozatos hálával örökre feloldja a két isteni jelképben rejlő ellentmondást. »Ki nagyobb: aki asztalnál ül, vagy aki fölszolgál? Ugye az asztalnál ülő? Én mégis úgy vagyok köztetek, mint a Szolga.« Mint az első és mint az utolsó. Mint a Pásztor és mint a Bárány. (...) Az utolsó vacsora az isteni »sűrítés« csodája. »Ez az én testem, amelyet értetek adok.« Az isteni szeretet s ugyanakkor az ember „testi történetének" kielemezhetetlen mélységű és gazdagságú szavai ezek. Bennük egyszerre szólal meg az, aki éhes, és az, aki enni ad. Aki búcsúzik, és aki örökre velünk marad ezentúl. Az, aki meghalt, és az, aki legyőzte a halált." (Kiemelés: J. E.)

8 Ezt a kettős értelmezést támasztja alá a három részből álló Van Gogh című vers is, ahol a bárány áldozat, de egyúttal mesebeli farkas is, a kert alatt kullog és elragadja a bárányokat. (Elemzésére azonban itt nem áll módomban kitérni.)

9 Mindezek fényében hogyan írható körül Pilinszky költészetének zárt szimbólumrendszerén, pontosabban e költészet utolsó korszakának módosult szimbólumrendszerén belül a bárány ambivalens jelentése? Talán akkor jutunk valamelyest közelebb egy lehetséges értelmezéshez, ha a befejezettség, elvégeztetettség, az eszkaton életérzésére és tudására összpontosítjuk figyelmünket. Mert kétségtelenül a végkifejlet, a végső stáció „tudásának" jegyében fogantak ennek az utolsó korszaknak a versei. Abban az értelemben van itt szó tudásról, ahogy Bányai János írja a Végkifejlet című kötetről szólva: A Tapasztalat című verset idézi: „A valódi tudás / tapasztalatlan, mit sem tud, / nem ismer, nem ismerhet semmit." Majd így folytatja: „A megnevezés és a tapasztalatlan valódi tudás