Tasi József szerk.: „Merre? Hogyan?” Tanulmányok Pilinszky Jánosról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 6. Budapest, 1997)

JUHÁSZ ERZSÉBET: Az áldozat eleme Pilinszky János költészetében

Noha e korszakolást magam is hasonlóképpen vélem meghatározhatónak, úgy gondolom, a harmadik korszakot illetően a megbékélés fogalma nem egészen helytálló az utolsó vagy kései Pilinszky-líra legmélyebb jellegzetességeinek összefoglalására. Közelebb kerülünk hozzá, ha az eszkatológikus szemlélet eluralkodását és az apokaliptikusság visszavonulását emeljük ki vele kapcsolatban. Schein Gábort idézve: „A Nagyvárosi ikonoktól kezdve e költészet szemléletét inkább a kereszt téríti magához, amit azonban éppen az idő és a halál krisztusi legyőzésének hite tesz lehetővé. Az apokaliptikusság ennek következtében visszaszorul a szövegekben, de azért mindvégig jelen lesz a '70-es évek lírájában is. A kereszt eszkatológiája ruházza fel a dolgokat a jelenlét olyannyira áhított bizonyosságával,... ami egyben azt is jelenti, hogy maga a vers sem kerül kívül az időn, inkább keresztülhatol rajta, és megőrzi az emlékezetnek mindazt, amit az idő jelent... Ez a folyamat a 70-es évek költészetében, a Szálkákban, a Végkifejletben és a Kráterben fejlik ki, mind poétikailag, mind szemléletileg. A kötet- és cikluscímek is jelzik a passió jelen idejébe való belépés egzisztenciális igényét, ami kiállást jelent a világból és bebocsáttatást a vesztőhelyek világába - (»Nekünk magunknak kell végül is / a présbe kényszerülnünk. Befejeznünk / a mondatot.«)".

5 A Bárány-motívum vagy általánosabban: az áldozat eleme szoros összefüggésben van a Pilinszky-lírában mindjobban eluralkodó eszkatológikus szemlélettel. És semmiképp sem függetleníthető a Simone Weil-i gondolattól: „Látni a szerencsétlenséget, és nem megfutamodni előle, nézni a szépséget, és nem közelíteni hozzá: ez a szép." Az alaphangot leütő vers ebből a szempontból az Introitusz (mely, mint tudjuk, a mise első, változó részét, rendszerint zsoltárrészietet jelent, a zenében viszont a zenés misék bevezető részét). Az első, ami szembeötlik, a vers direktsége, keménysége: „Ki nyitja meg a betett könyvet? / Ki szegi meg a töretlen időt? / Lapozza fel hajnaltól hajnalig / emelve és ledöntve lapjait?" Ezt a látszólagos direktséget, a fogalomnak abban az értelmében értem, hogy itt mintha nem érvényesülne, hogy a Pilinszky-költészet „a teológiai beszédmódot elkerülve és művészi szöveget alkotva, épp rejtettként maradhat fenn. Vagyis éppen a kinyilatkoztatottat transzformálja kinyilatkoztathatatlanná, mely így nem a hit bizonyságának és tudásának, hanem a költői diskurzusnak örökké lezáratlan témája lehet."

6 Ennek ellentmond, e látszólagos direktséget semmíti egyfelől, hogy a vers az utolsó versszakot kivéve csupa kérdő mondatokból áll. Másfelől viszont a benne érvényesülő sajátos kettősségből eredően, tudniillik hogy egyidejűleg érzékíti meg a jelen időbe való belépést és a kiállást is a világból. E direktség az eszkatológikus szemlélet és világ látás értelmezési horizontján fejthető fel. „Mert az eszkatológia nem előlegezett beszámoló az idők végén bekövetkezett eseményekről, hanem az ember előretekintése a megváltás eseménye által meghatározott üdvtörténeti szituációból az immár eszkatológikus módon meghatározott léthelyzet beteljesülésére"

7 E hatást fokozza az utolsó versszakban megadott válasz: „A bárány az, ki nem fél közülünk, / egyedül ő, a bárány, kit megöltek. / Végigkocog az üvegtengeren / és trónra száll. És megnyitja a könyvet."