Tasi József szerk.: „Merre? Hogyan?” Tanulmányok Pilinszky Jánosról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 6. Budapest, 1997)

JUHÁSZ ERZSÉBET: Az áldozat eleme Pilinszky János költészetében

Az áídozat etemé (PifínszCy János kpítészetében Juhász (Erzsébet AZ ÁLDOZAT ELEME PILINSZKY JÁNOS KÖLTÉSZETÉBEN Amikor az áldozat elemének vizsgálatát választottam dolgozatom tárgyául, a keresztény szimbolikában szereplő bárányra gondoltam, mely többször ismétlődik szó szerint és áttételesen is Pilinszky költészetében. És eleve abból indultam ki, hogy e toposznak a bibliai jelentéssel, jelentésekkel való összefüggése csak úgy releváns, ha a Pilinszky-líra „szigorú határain belüli autonóm művészi teremtés eredményeképpen való újjászületésként" vizsgálom. Kétségtelen, hogy Radnóti Sándort idézve „Pilinszky istene (...) orientációs értékfogalom képe, »nem több«, mint annak a tartásnak a »hívása«, az a rendező elv, amely az élet föltételeinek tudatosításában, kendőzetlen elszenvedésében, a szerencsétlenségben, ebben a minimumban drámai módon összpontosítva értéket lát, autonóm választást, életet, szabadságot."

1 Az áldozat elemének, illetőleg a bibliai Bárány-motívum Pilinszky költészetében való újjászületésének e költészet harmadik korszakában van meghatározó jelentősége. Ugyancsak Radnóti Sándor értelmezéséből indulok ki, amely szerint e költészet egységes volta a hangsúlyos, a katolikus/bibliai szimbolikához való viszony szerint azonban megkülönböztethető három korszak. Az első a Trapéz és korlát, valamint a Harmadnapon korai versei, a második a talán 1963-ig tartó korszak, s végül a harmadik, azaz az új (illetőleg utolsó) előbb a teljes elhallgatással fenyegető, utóbb felettébb termékeny periódus, amelyet a Nagyvárosi ikonok hasoncímű ciklusa, a Szálkák és a Végkifejlet versei képviselnek.

2 A fentiekből az is következik, hogy nem tudom elfogadni, hogy Pilinszky utolsó (egyesek szerint második) korszakának versei gyengébbek volnának, mint a Harmadnaponmii záruló versei, ahogyan ezt többen megítélik.

3 Az első korszakban - Radnóti Sándor szerint - e költészetben megmutatkozó viszonylagos szubjektivitás már egy misztikus összefüggésben merül föl, hiszen a cél ezekben a korai versekben nem a személyiség kidolgozása, hanem csak elhelyezése. A második korszak meghatározó jellegzetessége az apokalipszis. A harmadik korszak - szerinte - az eszmei szerkezeten belül a békéhez közelít. Megbékéléshez és nem kibéküléshez. Pilinszky versei egyre egyszerűbbekké és egyre általánosabbakká válnak - állapítja meg. E korszakban válik természetes nyelvvé, magától értetődően egyszerűvé, hogy közös szenvedésekről van szó. Az első és a második korszak szenvedő alaphangulatát itt a megszenvedettség, a fájdalom váltja föl. A magával ragadó szabatos látomás helyett itt a pontos leírásból visszafogottabb vízió kerekedik ki. Míg az elsőben isten neve s párnája a pusztulásnak, a másodikban alanya és tárgya, a harmadikban a pusztulás és születés föloldhatatlan párbeszédének résztvevője, a megoldhatatlan és nem is megoldható talány eleme.

4