Tasi József szerk.: „Merre? Hogyan?” Tanulmányok Pilinszky Jánosról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 6. Budapest, 1997)

Vallomások és emlékezések - VAJDA MIKLÓS: Éj volt, egy síró magyar költővel az ágyon

'Ej voit, egy síró magyar CöftóveC az ágyon Vajda !Mif{fós ÉJ VOLT, EGY SÍRÓ MAGYAR KÖLTŐVEL AZ ÁGYON Nem állíthatom, hogy közeli barátok lettünk volna, de jóban voltunk. Ferenczy Béniéknél ismertem meg Pilinszky Jánost, az ötvenes évek közepén. Mindketten gyakran jártunk föl oda, mert a szobrász műterme a bölcs derű, a nyugalom és az igaz művészet boldogító szigete volt azokban a förtelmes időkben. A Szépirodalmi Kiadónál, amelynek lektora voltam, János külső korrektorként működött. Mikor a The New Himgarian Quarterly irodalmi szerkesztője lettem, János olykor betoppant a Rákóczi úti szerkesztőségbe beszélgetni. Angol és amerikai költőket sikerült rávennem magyar versek fordítására nyersfordítások alapján; számos Pilinszky-verset is közöltem szép fordításban, még mielőtt Ted Hughes Csokits Jánossal megcsinálta volna a maga Pilinszky-kötetét. Jánost, noha nem tudott angolul, érdekelte verseinek nyelvhatáron túli sorsa. Nézegette, ízlelgette az angol szövegeket, mint egy zeneszerző, akinek valahol a távolban játsszák a művét, és erősen fülel, mert hallani szeretné, hogyan szól. Idővel a Quarterlyban kiváló fordításban közölt magyar versanyag szerkesztésemben könyv alakban is megjelent New Yorkban, aminek eredményeképp négy költőt nagyszabású felolvasókörútra hívtak meg Amerikába. Weöres, Károlyi Amy, Vas, Juhász volt a névsor. Ezt három év múlva, 1980 tavaszán hat költő angliai meghívása követte: Illyés, Weöres, Károlyi, Vas, Pilinszky, Juhász kapott meghívást, de Illyés betegség miatt lemondta, ezért hosszas rábeszélésemre Nemes Nagy Ágnes vállalkozott helyette az útra. London, Glasgow és Bangor, egy észak-walesi gyönyörű középkori egyetemi város voltak a színhelyek. Öszszesen hét kétnyelvű felolvasásra került sor tizenkét nap alatt. Rövid angol nyelvű bevezető előadás, és az egyes költők bemutatása, mint Amerikában is, az én feladatom volt. A magyar költészetnek valóságos kis diadalútja lett ez a tizenkét nap NagyBritanniában, ám a csapatot váratlan csapások és abszurd balesetek egész sorozata érte. Mindjárt legelső este történt a legsúlyosabb, mégpedig Pilinszkyvel, akit Londonban az utcán kiraboltak. Ez az eset az egész útra rányomta a bélyegét, mindenkit földúlt, valósággal hiszterizált. Vas István, akivel évtizedek óta jó barátságban voltam és újabban még egy házban is laktam, és akire a fizikai erőszak igazán nem voltjellemző, másnap reggel odalépett hozzám a szálloda halljában, és elképesztő erővel megmarkolta mellemen a zakót, majd fél kézzel valósággal fölemelt a földről, s az arcomba sziszegte: „Ha baja történik, én megöllek!" Azzal ellökött, akár egy rongyot, és döngő léptekkel továbbment, mint egy hongkongi akciófilmben. A döbbenettől egyszerűen szóhoz sem jutottam.