Tasi József szerk.: „Merre? Hogyan?” Tanulmányok Pilinszky Jánosról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 6. Budapest, 1997)

NÉMETH G. BÉLA: A hit hitele

szintjén mozgott, kiváltképp a Harmadnapon c. kötetben. Előtte is fölötte állt a jó átlagszintnek, s utána is, de e gyűjteményében szinte csak remeklések találhatók, míg az előtte valóban hangkeresők, mintaválasztók is, az utána következőkben viszont önismétlők meg rutin- és modordarabok is. (A ,Jvíesék"-vől hadd ne szóljunk, alig érthető, alig magyarázható tévösvényei ezek egy rendkívüli tehetségnek.) Esszéisztikus szövegezésű írásaiból az alkotási indítékot, célt és módot illetően a következő gondolati mozzanatokat látszik hasznosnak fölsorolásszerűen kiemelni. 1. A költészet, a költő szemlélete, élet- és létlátása lehet horizontális és lehet vertikális. Alkotásra, Pilinszky szerint, az utóbbi az igazán alkalmas. Saját korának költészete, kivált átlagköltészete viszont többnyire az előzőt, a horizontálist részesíti előnyben. Pusztán leír, fölsorol milyenségeket, rendszerint külső, eseti milyenségeket. A dolgok és történések, a létben és időben meghatározó erejű valóságos dolgok és történések lényegéhez, kimondásához nem jut el. 2. Ennek következtében bőbeszédű, a nagy művészet egyszerűsége és tömörsége idegen tőle. Karakterizáló beszédeleme, mondatrésze a jelző. A jelzők bozótja borítja el. A beszédet indikáló, a valóságot, a lényeget inkarnáló állítmány mellékessé degralálódik, súlya elvész. 3. A vertikális szemlélet e nélkül az inkarnáció nélkül azonban veszedelmesebb lehet a horizontálisnál; szellemi-lelki „öngyilkosság"; nem lesz szándékká, elhatározássá, történéssé; csak mesterkélten összehordott szótömeggé. 4. Az inkarnáció, természeténél fogva, mint minden teremtés, szükségszerűen vallásos, a szó legtágabb, legegyetemesebb értelmében. Az inkarnáló költészet a szentiratokkal, a szentírással rokon. 5. A horizontális szemlélet a létezést nem az idő valóságában, hanem tér- s pontszerűen tekinti, s benne így nem történik a múltból a jövőbe haladó, a jövőképzetből a jelenbe visszavetülő s így ezek hármas dimenziójában megragadható idő. A megőrző emlékezet s a jövőre tekintő jelent rendező képzelet az inkarnáció legfőbb eszközlője, az alkotás kezese. A horizontális szemléletben nem rendező képzelet, csak iránytalan fantázia, fantáziálás, vagy üres jelenségrögzítés van jelen. 3. Ezek az elemek, kivált a háromdimenziós idő és a lét ilyen erős hangsúlyú kapcsolódása a kor egzisztenciálfilozófiájának is sajátja. Ismeretes, Pilinszky azokkal a francia költőkkel, írókkal tartott előbb szellemi, majd személyes kapcsolatot is, akik erősen a német, az egzisztenciálfílozófia hatása alatt állottak. Ez a hatás akkor kiterjedt a katolikusoktól a liberálisokon át a marxizmussal áthatottakig. Simone Wei 1-től Camuse-n át Sartre-ig. Oly erővel, hogy szokás volt azidőtt Franciaország második megszállásáról" beszélni. Voltak persze francia előzményei is e tanok - persze nem egyszerűen átvett, hanem áthasonított - hódításának. Elég Bergsonra vagy az Utazás az éjszaka mélyére szerzőjére, Célinere utalni. S a Rajnán innenienekkel együtt, hisz ők teszik újra nagyon is hatékonnyá - : Kirkegaardra. Heidegger éppúgy mint Jaspers, maguk is értelmeztek irodalmat, kivált lírát. S még inkább a körükhöz tartozó vagy eszméiket elfogadó literátorok. Azok az