Tasi József szerk.: „Merre? Hogyan?” Tanulmányok Pilinszky Jánosról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 6. Budapest, 1997)

RÓNAY LÁSZLÓ: Pilinszky az Új Ember szerkesztőségében

(Rónay Laszß síkon, a bölcselet és a teológia szaknyelvén voltaképp ugyanazokra a nyitott kérdésekre keresték a választ, amelyekkel a költő vívódott. Az új munkatársak közül a gazdasági igazgató helyettesének kiválasztott, kék munkaköpenyben száguldozó Vasadi Péter kötődött leginkább Pilinszky Jánoshoz, aki költészetére is hatott. Vasadi később a szerkesztőségbe került, s nagy érdemei vannak abban, hogy a Pilinszkyvel nem mindig rokonszenvező munkatársak egy részében tudatosodott: az Új Ember tekintélyét emeli a költő jelenléte. Mindazonáltal Pilinszky távolléteit nem mindenki fogadta az akkori fiatalokéhoz hasonló megértéssel. Az Új Emberhez mind lazábban kötődtem, nem egészen az én hibámból, de azon az értekezleten jelen voltam, amelynek fő témája így hangzott: „Mi történjék Pilinszkyvel?" Pilinszkyvel, aki már csak hébe-hóba volt jelen, jellegzetes kézírásával címzett barna borítékokban érkező írásai azonbanjelezték a laphoz való kötődését és hűségét. Szerencsére ezen az értekezleten - melyet már az Új Ember következő felelős szerkesztője vezetett -, a jelen lévő irodalmárok olyan elképedt arcot vágtak a kérdés felvetésének hallatán, hogy az lekerült a napirendről, így Pilinszky haláláig az Új Ember munkatársa maradt, mint a lap legtekintélyesebb, legismertebb szereplője, aki nevével is hitelt adott a keresztény elvek megvalósításához. Fölösleges bizonygatnunk, hogy Pilinszky az Új Emberben lett prózaíró. S bár például Határ Győző igencsak lesújtóan nyilatkozott e műveiről, az sem lehet kétséges, hogy ezek nemcsak melléktermékek, penzumok teljesítései, hanem egy igazán nagy költő döntően fontos megnyilatkozásai is, s olykor többet árulnak el az őt foglalkoztató kérdésekről, mint versei. Meg kell említenünk végezetül, hogy Pilinszky gondolatvilága, szemlélete, ismereteinek köre nyilván rengeteget gazdagodott e cikkek által. A próza nemcsak küllemében és előadásmódjával különbözik a lírától, hanem sok minden egyéb belső különbséget is lehet tenni közöttük. Pilinszky nyilván szándékosan nyomatékosította, hogy e jegyzeteket és reflexiókat is költő írja. Ezért jelezte címadásaival is, hogy „egy lírikus naplója", önvallomása tárul föl előttünk. Confess ióként értelmezte a prózát, s mi nem tehetünk egyebet, mint hogy a világirodalom egyik nagy vallomás-írója, Szent Ágoston nyomán engedelmeskedünk a titokzatos hangnak: vesszük és olvassuk.