Tasi József szerk.: „Merre? Hogyan?” Tanulmányok Pilinszky Jánosról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 6. Budapest, 1997)

RÓNAY LÁSZLÓ: Pilinszky az Új Ember szerkesztőségében

sem. Ám ahhoz ennyi is elegendőnek bizonyult, meginduljanak az olvasói levelek. Korántsem elismerő levelek... Irodalmi berkekben ekkor már legendás személyiség, nagyjából közmegegyezésen alapult az a vélemény: az egyik legnagyobb élő költő. Az Új Ember olvasótáborának nagyobbik része számára azonban a modern költészet és az ilyesfajta próza a hagyományosnak mondott értékek tagadását jelentette. Tovább élt az a két világháború között lassan csituló, korábban azonban szélsőséges formákban is jelentkező megosztottság, amely a hazai katolicizmust két pólusra szorította, s amelyről mindent elmond Babits Strófák egy templomhoz című verse 1918-ból. A konzervatív, s a kor egyházellenes intézkedési nyomán még inkább konzervatívvá hangolt olvasók főleg az idősebb korosztály tagjai - ráadásul a világkatolicizmus fontos fejleményeitől szinte teljesen elzárva - egyszerűen nem értették Pilinszkyt. Ez a generáció a Katekizmuson nőtt föl, amelyben kérdések és megfellebbezhetetlen igazságoknak mondott válaszok álltak. „Hány nap alatt teremtette Isten a világot? Hat nap alatt, a hetediken megpihent." Á marxista ideológiával vívott egyoldalú küzdelemben ezek a válaszok még megfellebbezhetetlenebbeknek mutatkoztak. Ha Pilinszky Elhagyatva címmel arról írt: hőse még a templomban is magányosnak érezte magát, jó esetben tiltakozások érkeztek, de volt, aki herezist érzett a leírásban, hiszen „Isten mindenütt jelen van". Különösen a papság egy részét bántották Pilinszky szeretetre, megértésre szomjazó, az elesettek iránti felelősségünkre intő írásai. Azt sem szabad elfelednünk, hogy az idősebbek emlékezetében még élt az egyházi index-listák emléke. Dosztojevszkij gyermekhőseiről írni - az ő véleményük szerint erkölcsi métely terjesztésének minősült. Még az Új Emberen belül is megosztottak a vélemények Pilinszky írásairól. Minden héten kedden folyt az expedíció, a frissen nyomott lapok csomagolása és címkézése. A szerkesztőségi „nagy szoba" összetolt íróasztalainál munkálkodtunk, a szerkesztőség tagjai pedig a kisebb asztaloknál ragasztották az előfizetők példányaira a címszalagokat. (Pilinszkyről hamar kiderült, hogy e tevékenységet nem neki találták ki.) Az itteni beszélgetések során szerzett tanulságok máig elkísértek. Pilinszky mindig viták középpontjában állt. Egy ma jeles szerepet betöltő közéleti férfiú, aki akkor a Kiadóhivatal munkatársa volt, ellentmondást nem tűrő hangon jelentette ki: zavaros és érthetetlen. Rónay György, aki épp akkor ballagott végig a szobán, olyan kifejezéssel válaszolt, amely semmiképp sem illett egy katolikusként számon tartott költőhöz. Talán ez is jelzi az ellentétek heves voltát. Saád Béla érdeme, hogy kitartott Pilinszky mellett, s szorgosan válaszolt az olvasók felháborodott leveleire. Amikor Pilinszky életformája megváltozott, módja lett utazni, s mind nagyobb lett a tekintélye külföldön is, egyre ritkábban lehetett az Új Embernél látni. A lapnál új arcok, fiatalok tűntek föl, akik feltétlen hívei voltak, s szellemi irányítójuknak látták. A II. Vatikáni zsinat időszakában eldőlt a kérdés, eretnek-e, vagy sem. A megismert külföldi szerzők, Karl Rahner és a többiek, elméleti