Tasi József szerk.: „Merre? Hogyan?” Tanulmányok Pilinszky Jánosról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 6. Budapest, 1997)

KASSAI GYÖRGY: Pilinszky és Franciaország

elfogadott, a legtöbbször használt, a kockacsenddel Pilinszky eltért volna a sokévi átlagtól. Ezek a lenyeső, szelídítő, mondjuk ki a szót, kasztrációs műveletek időnként a (nyílt, vagy rejtett) mondanivaló rovására mennek. Kurtán Tünde a fordításokat az eredetivel egybevetve megfigyelte, hogy az igekötők legnagyobb része elsikkad a fordításokban és éppen ezekre az elkobozott igekötőkre építette fel elméletét, ti. hogy az igekötők tereket, világokat fejeznek ki, vagy jelképeznek. Persze, a francia igekötő távolról sem olyan gyakori és nem is olyan kifejező, mint a magyar. Ha megnézzük például, hogy Armand Robin hogyan próbálja meg visszaadni Ady igekötőit, megállapíthatjuk, hogy ezekben elsősorban intenzitást látott és ezt különböző, intenzitást kifejező eszközzel (ismétléssel, igék főnevesítésével stb.) kísérli meg a francia szövegben visszaadni. Wiener Pál, aki gyakran volt Pilinszky szállásadója, mulatságos történeteket mesélt a költő gyakorlatlanságáról, élhetetlenségéről - gondolom, ez az együttlakást nem tette éppenséggel zavartalanná - és kevésbé mulatságosakat a költő letöréseiről, szomorú párizsi kalandjairól, amelyekről több ízben ittas állapotban, kifosztva tért haza, de mint Wiener megjegyezte, „szerette, ha kifosztották". Ez, Pilinszky egyes naplójegyzeteit, sőt verseit ismerve, hihetőnek tűnik. Beszámolt Wiener arról a magyar követségen rendezett estről is, amelynek során - 1988 októberében - bemutatták Ingrid Ficheux kétnyelvű Pilinszky-albumát. A mű 60 példányban jelent meg, díszkiadásban, Pierre Duclou illusztrációival. Ingrid ebben az albumban - amely tulajdonképpen nagyalakú, össze nem fűzött lapok halmaza egy kartondobozban - Pilinszky Ingrid néven jegyezte öt fordítását, nevezetesen a Négysorost, a Trónfosztást, az Alkoholt, a Vonzásod definícióit és az Ez leszt. Wiener értékelése szerint ez a vállalkozás Ingrid síron túli ragaszkodásának megható, naiv kifejezése volt. Wiener beszélt Jurtáról és Pilinszky első feleségéről, Márkus Annáról is. Mindketten, de Ingrid is, erőskezű, fegyelmezett teremtések: Pilinszky, úgy látszik, vonzódott ehhez a nőtípushoz. Jutta komoly és terjedelmes történetírói művet hozott létre, amely Pilinszkyt alighanem hidegen hagyta, jóllehet Jurta témája (az orosz vallásosság története a XIX. században) közel állt hozzá, márcsak Dosztojevszkij miatt is. Lehet, hogy ez a közöny, valamint Pilinszky életmódja is oka volt a kettőjük között beállt szakadásának. Befejezésül hadd térjek röviden vissza Pierre Emmanuel és Pilinszky János szellemi rokonságának egyik jellemző aspektusára, az agonizáló beszédre. „Elvágva a lét bensőséges totalitásától, [Emmanuel] úgy véli, maga az emberi beszéd is agonizál, elvesztette legfőbb értelmét. Mivel egy világ, amelyik csak értelmes, tökéletesen abszurd is, s benne az emberi beszéd vagy gépies információs eszköz, vagy az értetlenség demonstrációinak játékszere. Pedig az ember fázó és éhező lény, aki kommunikációra vár. Dire c'est aimer. Vagyis: szólni annyi, mint szeretni." Itt találkozunk Pilinszky sokat hangoztatott elméletével a nyelvi szegénységről, Bébi, a beszédhibás nagynénje példájával, aki csak néhány szót mondott, de azt rettenetes intenzitással mondta (Beszélgetések, 183. o.).