Tasi József szerk.: „Merre? Hogyan?” Tanulmányok Pilinszky Jánosról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 6. Budapest, 1997)
HANKOVSZKY TAMÁS: Krisztus és Sziszüphosz
Krisztus és Sziszüphosz Jían^ovszky barnás KRISZTUS ÉS SZISZÜPHOSZ Köztudott, hogy a hatvanas évek elején nem egy életre szóló szellemi találkozásban volt része Pilinszky Jánosnak. Kevésbé ismert viszont, hogy ekkor egy rövid, de meghatározó periódusban Camus is érdeklődése középpontjában állott. Nevét csak 1961 és 1968 között említi, leszámítva azt a két esetet, mikor a számára oly kedves Simone Weil felfedezőjeként és első publikációjaként emeli ki. A Pilinszky költészetében bekövetkezett fordulat, mely a Szálkák kötettel vált nyilvánvalóvá, nagy mértékben összefügg Camus-vel, amennyiben az ő gondolatai olyan kérdések végiggondolására kényszerítették a költőt, melyeket a Trapéz és korlát és a Harmadnapon tanúsága szerint a sajátjának is tudhatott. Az abszurd teoretikusával folytatott „vita" után nemcsak az abszurd fogalma tűnik el szinte nyomtalanul írásaiból, hanem költészete sem lesz többé „az abszurd létezés lírája" - ahogyan Kovács Kálmán 1 az első két kötet anyagát nevezte. A következőkben megkísérlem bemutatni Pilinszky változó viszonyát a Camus-i problematikához, ennek lírai vetületének átfogó elemzése azonban meghaladná dolgozatom kereteit, mindössze a semmiképpen nem mellőzhető Vonzások közt című verssel foglalkozom részletesebben. Jellemző Pilinszkyre, hogy cikkeiben mindenkiről a jót írja. Ha bírál is egyegy alkotást, mindig talál pozitívumot, és ez az, ami dominál írásaiban. Ebből a szempontból Camus sem teljesen kivétel, de vele szemben összességében a kritika van túlsúlyban. Sőt, talán ő az egyetlen a hivatkozott alkotók hosszú sorában, akivel szemben Pilinszky igazságtalan is tudott lenni. Amilyen szép, elutasításában is kitüntető a Petőfi Sándorhoz írott levele 2 , annyira feltűnő, hogy Camus filozófiai esszéjét, a Sziszüphosz mítoszát a „csak »irodalom«" kifejezéssel summázza, majd hozzáfűzi, Jelenléte semmivé foszlik a szenvedés első valódi érintésére" 3 - mintha nem egy nagyon is valóságos szenvedés szülötte lenne Camus műve. A Krisztus és Sziszüphosz című esszé, ahonnan az iménti mondatot idéztem, a Vigiliában jelent meg 1967-ben, Pilinszky - ha szabad így mondani - Camus-korszakának egyik záró darabjaként. Föltehető, hogy nem az Új ember-be\i cikkekhez hasonló heti sürgetésben készült. Ezért is jelentéses, hogy Pilinszky Camus esszéjét tévesen úgy mutatja be, mint ami „az emberi sors képtelenségét bizonygatja", holott Camus már műve első oldalán leszögezi: „az abszurd, melyet eddig végkövetkeztetésként kezeltek, ebben a tanulmányban kiindulópont". 4 Feltűnő, hogy Pilinszky igyekszik minduntalan győzelmet ülni Camus felett; persze nem hangos győzelmekről van szó, legtöbbször csak apró stilisztikai eszközök árulkodnak róluk. Több példát lehet találni arra, hogy valamelyik számára mértékadó tekintéllyel (mindig a legnagyobbak egyikével) állítja szembe Camus-t vagy egy gondolatát, és az előbbiek pártjára áll. íme néhány ezek közül:
