Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

GÖRÖMBEI ANDRÁS: Nagy László organikus költői világa

legenda, A Zöld Angyal, Bartók és a ragadozók, A föltámadás szomorúsága, A Mindenség mutogatója, Gyümölcsoltó, Halál az őrangyalra, Hegyi beszéd, Húsvét, Vértanú arabs kanca, Zsoltár, egyetlen, Gyászom a Színészkirályért, Hószakadás a szívre, Jönnek a harangok énem - igen hosszú a sor, ha azokat a verseket akarjuk számba venni, amelyekben a keresztény motívumkör valamiképp az egyetemes távlat elemeként funkciónál Nagy László kötészetében. De ez a néhány cím is jelezheti, hogy Nagy László költészetében nincs két egyforma variánsa a keresztény motívumkörnek, miként nincs a folklór inspirációjú verseknek sem. Ugyanakkor az is egyértelmű, hogy az említett versek a költői szemlélet erőteljes módosulását is mutatják: a megváltás és önmegváítás tudatát, érzetét egyre reménytelenebb küzdelemben annak csupán a feladhatatlan igénye helyettesíti. Akár Nagy László pályájának tagolását is leképezhetjük ebből a címlistából. Tarján Tamás a természet líraszervező funkcióját vizsgálva tagolta Nagy László költészetét az 1956-ig tartó „centrum-tudatú alterego" uralta periódusra, majd 1964-65ig a „kívültudattal élő alterego" korszakra, végül az 1967-től 1978-ig a „peremtudattal élő alterego" időszakára. Ezek a minősítések a mások által is felvázolt periódusoknak új aspektusból adnak nevet. Ezt a periodizációt igazolják a keresztény motívumkör versei is. V. A szakirodalom Nagy László pályájának kezdete óta szükségképpen kitüntetett figyelmet szentelt Nagy László természetlátásának. Teljesen érthető ez, hiszen Nagy László a természeti világkép elemeiből építette fel mindenség-igényú költői világképét. Költészetét „égi, földi virágzás tükré"-nek is nevezte. Bizonyos, hogy a „XX. század folyamán keveseknek lírájában volt oly döntő elem e tárgy és kifejezéskör, mint nála".

14 Nagy László korai költészete szinte a nap és évszakok szerint változását is követi. A természet Nagy Lászlónak a természetességet, s ebből következően a szépséget is jelentette. Többnyire az emberi lét küzdelmeit is a természet képeiben jeleníti meg, költészetének mindvégig a természeti motívumkör az „alaphálója". Világképében a természeti motívumkörnek is organikus rendje van, s e rend belső harmóniájának megtörése világkifejező érvényű, a költői személyiség létérzésének kivallása, megnevezése is a versvilágban. A természet a Mindenséget jelenti Nagy László költészetében: a parányi jelenségektől az őselemekig, a tűzig, vízig, levegőig, földig minden kitüntetett szerepben jelenik meg. Előbb az otthonosság, biztonság képei uralkodnak. A költő a Nap jegyese, majd ez a gyönyörű teljesség, teremtő erő az egyre erőteljesebben megrendült költő menedéke lesz: a tűz, a szárnyak zenéje, a föld, a tenger lesz az oltalma a veszélyeztett személyiségnek, a saját közösségéből is kiszoruló embernek. Végül az utolsó periódus verseiben már csak nosztalgia tárgya lehet a természetes lét, hiszen az egzakt aszály, a „szuper-anyag", a „szilikát kvarc dolomit karszt és riolit rodonit rekord-