Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)
JÁNOSI ZOLTÁN: Nagy László mitologikus költői világa
így e praktikum- és rítusközelségbcn a jelölt folklórtanulságokon át elért mítosznak - mint a létre csodálkozó, azt értelmezni, kifejezni és ábrázolni akaró ember primer szellemi produktumának - genetikus formáihoz hajol. Mítosza ezért archaikus és univerzális is egyben. Ez a mítoszi archaikum Nagy László líravilágában ugyanakkor szintetikus, integráló erejű is. Az időben föléje épült mitológiák kontúrjai is fel-feltűnnek benne. Keresztény képi és liturgikus elemek sokaságát őrzi, hiszen a népi tudat eleve kevert jellegű; de már a Regé...-[ író Nagy László megszabadul a kereszténység bűntudatától és függőség-érzetétől. („Bűntelen csak te torozhatsz..." - írja A vasárnap gyönyörében; „Édesanyám, az égbeliektői mit lehet várni..." - kérdezi a Regé...-ben.) A képi asszociációk viszont továbbra is őrzik a keresztény hagyatékot. S vannak nyomai a görög mítoszoknak (Anteusz), sőt távol-keletieknek is. Ennek a háromdinemziós, s mindhárom dimenziójában küzdésorientált, nagy pontossággal a remitologizációs létfelfogást és struktúrát felmutató, egészelvű, a drámai-tragikus létkoncepció optimizusát a káosz és a katasztrófák ellen szögező költői rendszernek és világképnek - miképpen az archaikus mítoszokban is - a sitilizáit vershős a legfőbb hordozója. Vagy szemléletként (Ki viszi át a Szerelmet, Verseim verse), vagy figuraként (a hosszúversekben főképp) van jelen a művekben, s akár poétizált világa (hiszen önmagát vetíti ki képekbe) ő is mindig háromrétegű. Egyszerre mitikus hős: daliás-típusú kultúrhérosz-demiurgosz, egyszerre történeti aspektus birtokosa, Kiss Ferenc szavaival „bajvívó hős" 3<) , és egyszerre a jelenét elemző, megítélő és kifejező költő is. A hármas rélcgeltség a főhősön keresztül az egész lírai rendet áthatja. Ez rendkívül telített, komplex költői nyelvet eredményez, számos példa volna idézhető e dimenziók rendkívül tömör egymásba szövődésére, történelem, jelen és mítosz modellszerű egymásba hangolására. A Csodafiú-szatvas harminc sora például az egész emberi fejlődést átfogó milológiatörténcti, társadalomtörténeti, sőt önsorsértelmező sűrítményt is ad. A Himnusz minden időben versszakainak miniatűr képekbe fogott történeti színei egy archetipikus ráolvasó gesztus formai kereteivel fogják át az ember történetéi, s értelmezik a költői személyiség helyét a jelenében. Egyszerre ad jelen-ítéletet, történeti és mítoszi látomássort a Balassi Bálint lázbeszéde, a Gyászom a Színészkirályért is. A Rege a tűzről és jácintról számos archetipikus mozzanatában kiemelendő, az egész művet meghatározó tény, az úgynevezett mitológiai előidő megteremtése - a szülők mítoszi fénybe emelésén át - ami a mitológiai hatalomváltás gesztusát készíti elő, mintegy előfeltételét adja a költői én - a továbbiakban az egész életpályát meghatározó - mitologikus hősként történő önkihirdetésének: Ardeli hold az én mellem, a homlokom új nap, űzött vesém két üstökös, a fogam csillagzat...
