Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

JÁNOSI ZOLTÁN: Nagy László mitologikus költői világa

nagy, jellegadó, meghatározó műveiben mindig testet ölt a hármas dimenziókör: mítosz és történetlem egymásba villódzása, a mítosszal a történelem mélyebb értelmének megragadása és a jelen centrumú célzatosság. Ez a világmodell és módszer a remitologizációs poétikát illusztráló alapregényekben: többek között Thomas Mann említett regényében, Bulgakov A Mester és Margaiitáfobím, Marquez Száz év magányában egyaránt jelen van.

19 (Bulgakov regényében a remitologizáció említett dimenziói magukat az egyes aspektusokat - a történelmet, mítoszt és a jelenmegítélő szemszöget - képviselve egyenesen „több szüzsetikai vonal felvázolásával jelennek meg".

211

) A mitologikus modelleknek mint kifejező és átfogó rendszereknek az e formában az irodalomba történő beépülése ugyanakkor általánosabb, mintegy tudományelméleti síkon is szervesen illeszkedik a kultúra fejlődéstörténetébe. Stachowiak és mások (Flaschka, Köller, Steinbuch, Wüstneck) modellclméleti meglátásaiból kiindulva Csúri Károly - „az irodalmi mű" és „a modell" összefüggéseit elemezve hívja fel a figyelmet arra, hogy századunkban, különösen „az elmúlt évtizedekben a modellek jelentősége szinte valamennyi ismert tudományágban megnőtt".

21 A modellek széles körű és gyakori feltűnésének leglényegesebb oka abban jelölhető meg, írja, „hogy az emberi értelem korlátozott, és bizonyos segédeszközök igénybevétele nélkül intellektuálisan nem tudunk megbirkózni a világ számos komplex jelenségével és folyamatával... A modellek a kérdéses tényállásokat elvontan és leegyszerűsítve kezelik, s ezáltal áttekinthetővé, megfoghatóvá teszik."

22 A remitologizáció mind eszmei, mind strukturális vonatkozásban elevenen él a huszadik század költészetében is. A teljességigény számos, a valóságra figyelő és a mítoszokkal, floklórral kapcsolatot tartó költője lehet erre példa, akik műveiben Tamás Attila szavaival - a megszólaló én „egy képzelt kolleklívumot képvisel, a nembeliségében, egyetemes voltában megjelenő embert."

23 A huszadik századi világlírából Lorca, Yeats, Dylan Thomas, Ezra Pound, Eliot, Pablo Neruda neve említhető, Kelet-Európából pedig az új népiesség hullámának egyes költői, George Cosbuc, Lucián Blaga, Vasco Popa, Sinka István, illetve a Nyugat harmadik nemzedékének számos alkotója, az újabb magyar lírából pedig kiemelten Weöres Sándor, Nagy László és Juhász Ferenc költészete.

24 A mítosz, amelyet Nagy László lírája az egyetemes remitologizáció elveivel egybehangzóan magába von, illetve életre kelt, az emberiség történetének legősibb világkép-típusa az úgynevezett archaikus mítoszi világ. Az archaikus mítoszokat a későbbi mítoszformáktól számos tipológiai sajátosság különbözteti meg - bár ez minden rákövetkező mítosz prototípusát adja. Fő vonásokban a kozmogónia (teremtésés heroikus mítoszok képzése), a központi hős egysége és szinkretikussága, sámáni elemei, az egyszemélyes hősbe koncentrált emberelvűség, a duális szerkezetű, Isten nélküli világkép határozza meg őket. Bennük az általános emberi érdekek a kozmosz ideájában, a kaotikus szörnyvilággal szemben kerülnek kifejezésre.

25 Az archaikus mítoszi világkép leginkább - egyszerűen, de lényegre vallóan - központi hősén át közelíthető meg. Ez a hős, a kultúrhérosz, a demiurgosz hozza létre és védi meg az emberre szabott világot, s cz a cselekvése mindenféle mitológia fun-