Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)
JÁNOSI ZOLTÁN: Nagy László mitologikus költői világa
damcntumát adja. O nem pusztán az egyik lehetséges mítoszfigura, hanem a születő szocium és kozmosz rendjét megteremtő erőt, a társadalom és külvilág organizációját képviselve az egész archaikus mitológiai gondolkodás megtestesült lényege, s kohéziós centruma, az egész emberiséget személyesíti meg. O az elsőszülött mitologikus hős, aki még sámáni dicsfénnyel övezett, varázserővel bíró, átváltozásokra, csodatettekre képes, egységes és egyedüli hős. Közvetlenül szegül szembe a világ emberellenes erőivel, feje fölé nem magasodik sem magányos isten, sem isteni panteon. A későbbi mítosztípusokkal szemben az emberi létnek a transzcendens erők, segítségek nélküli helyzetét, az ember magárahagyottságát, önmagába kapaszkodását, közvetlen létküzdelmeit, sőt küzdelemkényszerét modellálja. 26 A huszadik század emberéhez és irodalmához részint ezen jellemzői segítségével talál utat. S a Nagy László-mítosz vázolásához is rajta keresztül visz az út. Az antik és a keresztény mítoszok térhódítása után, amelyek részint beolvasztották, részint viszont kiszorították ezt a mitologikus alapsémát, az archaikus mítoszok a kultúra két nagyobb területén maradtak fönn. Az archaikus eposzokban és az úgynevezett alsó mitológia körzetében. 27 (A Mitológiai enciklopédia a karélfinn runókat, az észak kaukázusi Nárt eposzt, az Amirániról szóló grúz, a szászun vitézekről szóló örmény mondákat, a szibériai török-mongol népek hősénekeit, a jakut, a burját, az altáji, a kirgiz, a sumér-akkád eposzokat nevezi meg elsődlegesen a hőseposz olyan formáiként, amelyekben még határozott és átütő a primitív mítoszi koncepció, s karaktercsen mutatkozik meg bennük az anarchikus hős is. Melléjük helyezi még a tipológiáikig későbbi „beszűrődéseket" is tartalmazó, de még mindig jól érzékelhető ősvonásokat viselő „sumér-babiloni Gilgames-eposzt és az óskandináv Eddát".) 2 * Az alsó mitológia a társadalomban hivatalosan elfogadott, uralkodó, felső mítoszokkal szemben (Európában ez a kereszténység) a népi hagyományba, ténylegesen a paraszti folklórba süppedt archaikus mitológiai töredékhalmazt jelenti. Ez többféle jelrendszerben él: a népköltészetben, a rítusokban és a hozzájuk kapcsolódó szövegekben, táncokban, ábrákon, festményeken, díszítőelemeken. 29 Ez a világkép a léttel szemben gyökeresen más stratégiát kínál, mint a keresztény vallások. Nem belenyugvásra, hanem küzdésre, a léttel szembeni közvetlen kiállásra biztat, nem transzcendes alázatra, bizalomra, hanem önmitizálásra, önerő felfokozására serkent." 1 S ősi demiurgoszi-kultúrhéroszi-samanisztikus-mágikus szemléletével a kozmogóniai alapok, bináris elvek, archaikus koordináták történelem alatti múzeuma, képzeteinek kincstára lesz. A népköltészet felszíni rétegeiből ez a világ csak töredékeiben érzékelhető. Csupán a rejtettebb szintek, a szokáshoz kötött szövegek, varázsénekek, ráolvasások, rcgölések, siratok és egyéb rituális cselekvések közege mutathatja föl teljesebben az archaikus létkoncepciót/ 2 Az ehhez való közeledés nemcsak a tudományban, hanem az innen táplálkozó műköltészetben is végbemegy, s határozott, a felvilágosodástól, a romantikától, kiemelten Arany Jánoson, Adyn, a népi költőkön, majd József Attilán át Nagy Lászlóig, Juhász Ferencig vezető utat képez. Az alsó mitológiának töredékessége ellenére is az archaikus mítoszt il •
