Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)
JÁNOSI ZOLTÁN: Nagy László mitologikus költői világa
csúcspontszerű demitolgizáló tendeciáival szemben határozható meg. 8 A remitologizáció a huszadik századi művészetbe sok tekintetben teljesen új poétikát hoz, a mítosz és rítus szellemének és struktúrájának a jelent értelmező, modellálló szándékú integrálását, ami eszmei és tormái jegyek alapján egyaránt jól jellemezhető. 9 Mindkét közelítési szempontból az alapot valamilyen mítosztípus létmodelláló szempontú beemelése adja. 10 Mind a klasszikus, mind a keresztény, mind pedig az archaikus mítoszok bázisként szolgálhatnak így neomilologikus művek létrehozására. Joyce Ulyssese például ókori mítoszkört ölel magába, Thoman Mann József és testvérei című könyve zsidó-keresztény mítoszból táplálkozik, a dél-amerikai mitologizáló regényirodalomban pedig archaikus-folklórisztikus-mitologikus vonások tűnnek föl. 11 A remitologizáció eszmei szempontból főképp olyan életművek sajátja, amelyek a teljes létet kívánják a modern történelem és kultúra keretei között megragadni, illetve ennek igényével szemlélik jelenüket. 1 ^ Szemléletileg pontos antinómái ezek a művészi formák a fragmentumokra irányuló, a teljesség megértéséről lemondó, a rendezett egész ideáját, így a lét átfogó megértését tagadó irodalmi irányzatoknak. Alapjaiban a világegész megértése s benne az adott emberi helyzet perspektíva-kereső kifejezési kísérlete áll központi programként bennük. 1 ' A mítoszoknak, mint rendszerezetlen, átláthatatlan viszonylatok átfogására, értelmezésére és modellálására lehetőséget nyújtó formáknak ilyen szerepkörben történő szépirodalmi felhasználása ebből a szándékból és kihívásból születik meg. Eliot definíciószerűen, a remitologizáló módszerre és szellemre egyaránt rávalló tudományos pontossággal így jellemzi a mítoszalkalmazás e modern irodalmi programját és folyamatát: „A mítosz felhasználása, a jelen és a régmúlt folytonos párhuzamba állítása... azt szolgálja, hogy az író ellenőrizze, rendszerezze, formába öltöztesse és jelentéssel ruházza fel a hiábavalóságnak és kaotikus zűrzavarnak azt a mérhetetlen kavalkádját, aminek napjaink történelme mutatkozik." 14 A huszadik századi remitologizációt alapvetően az különbözteti meg a korábbi mítosz-integráló törekvésektől (legélesebben a romantikáétól), hogy a mítoszkiaknázás a pozitivista és realista tapasztalatok és hagyományok tanulságain született. 15 A mítoszi sémák, képzetek, elvek alkalmazásának hátterében tehát nem az irracionalizmus, a intuitivizmus, a relativizmus, a panteizmus állnak, hanem a világ-(lét)modclláló szándékú, a kor és a történelem folyamatait mítoszi képletekkel rögzíteni szándékozó intellektualitás. A realista igényektől csupán módszerében eltérő - nem a részletező-analitikus világértelmezés művészi eszközeit alkalmazó, hanem a mitopoétikus formával történő elemzést, modellálást és kifejezést követő -, szándékaiban viszont sokban a. realizmuséval azonos művészi szemlélet. „A neomitilogikus alkotások magvát... olyan művek alkotják, amelyekben a mítosz a nyelv funkcióját vállalja magára, a történelmet és a kortársi életet interpretálja, s ez a két utóbbi adja azt a tarka és kaotikus anyagot, amelyre a rendező interpretálás mint tárgyra irányul." 17 A remitologizációs poétikában a mítosz, a történelem és a jelenre irányuló korreflexiók elválaszthatatlanok egymástól. 18 Ez a remitologizációs művek strukturális alkatának alapvető és tipikus sajátossága. A remitologizáció
