Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

„Műveld a csodát..." Vallomások Nagy Lászlóról - GYURKOVICS TIBOR: Fából faragott fejű királyfi

FÁBÓL FARAGOTT FEJŰ KIRÁLYFI Kedves Gráci, Galsai Pongrác író úr ott fenn a mennyei Mandzsúriában és Iniuriában, bizonnyal már körötökbe érkezett a költő, akiről ma írni akarok néked. Beballagdált saját égi balladájába, fából faragott királyi fejét kissé félrebillentve, éjezüst haját meglobogtatva - ménesen és szélesen, mint örökké vágtatni vágyó paripa -, mégis lassú láb-billegéssel már elérkezett a fönti mennyei birodalom nagy Nimród resztorántjába, mely csupán a mi Nádor-utcasarki földi vendéglőnk égi mása. Könyököltök, mi? Rákönyököltök a láthatatlanul nagy tölgyfaasztal vastag lapjára és rendelitek és nyakaljátok a sok gyomor-lyukasztó, szívszaggató mennyei rizlinget. Jócskán meghaltatok. De immár nincs gondotok e lenti-alanti tülekedésre, melybe magatok is belepusztultatok. Vidáman koccintotok az örök messzeségből előbandukoló jövevényre, Nagy Lászlóra, ki előbb indult és előbb érkezett nálatok, hogy elvegye az Úr kezéből az öröktől néki készített koronát. „Minden halál egy öngyilkosság a gyomorlyuk a szívkaréj addig élünk amíg akaiják a nyál az ideg a só a vér" Ennek a nemzedéknek a tagjai - közvetlenül vagy közvetve - bizony mindannyian öngyilkosság áldozatai lettek. Belehaltak a korukba. Nemcsak a fizikai életkorukba, hanem a századukba. így Kormos István, Kondor Béla, Latinovits Zoltán vagy Nagy László. „Sok méreg által pusztulunk mi el!" - írja egy költő, hiszen valóban mérgek, drogok, alkoholok, szenvedélyek, mohóságok által tartjuk fenn életünket s ezekbe pusztulunk is belé. Hiszen nem lehet ép ésszel elviselni a létet. A magánéletet sem. Maga az élet is maga ellen dolgozik, a század eleji Freud Zsigmond már harsányan tanítá, hogy az életösztön ellenében jó erővel dolgozik a halálösztön. Ahogyan aszszimiláljuk magunkhoz a világot, a fönntartó anyagot, úgy disszimiláljuk is, lebontjuk magunk vázlatát. Természetesen. Ez az élet és ez a halál. Nemcsak Freudtól, régtől tudjuk ezt. Van azonban egy furfangosabb végzet is. Az a kor, amibe születünk. Ezek a befele forduló tőrök, magunkba fúródó kések, a kor belénk fúródó pengéje. Melyek ellen csak az alkotás és az önpusztító szembeszállás páncéljával tudunk védekezni. (Ezek az öngyilkosság, hogy úgy mondjam kifinomultabb változatai. Nem a pillanatnyi elkeseredések kis revolvergolyói - mint mikor Németh László Gödöllőn meglőtte magát Démusz Elláért, karcnyira megsebezve halovány mellkasbőrét, nem a kis Dosztojevszkij-hősök bállongósan szívfacsaró revolver-hadonászásai az Ördögök