Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

„Műveld a csodát..." Vallomások Nagy Lászlóról - GÁL SÁNDOR: Akinek ablakába besütött a pokol (Nagy Lászlóra emlékezve születésének 70. évfordulóján)

AKINEK ABLAKÁBA BESÜTÖTT A POKOL Akinek „ablakába besütött a pokol", azt Nagy Lászlónak hívták, s ha nem ragadta volt volna el közülünk a korai halál, mostanában lenne hetven éves. Áprilisi szelekben ezüstös isten-koronás tejjel kortársunkként járhatna ma is közöltünk, s folytathatná a befejezhetetlent „dér-inges" ragyogásban. Amiként itl valahányan tudjuk, ez a Nagy László magyar költő volt, mégpedig olyan időben, amikor a magyarul írott literatúrának egyik része csak nyelvében magyar, szellemében alig. És az irodalomnak ez az „alig-része" azóta oly mértékben erősödött meg- és fel, hogy agresszív áramlata a világsemlegesség tengerébe szeretné bekényszeríteni a nemzeti irodalmat, s vele együtt a nemzetet is. Ezt a fogyaszthatatlan világsemlegességet akaróik nevezhetik bárminek, szólíthatják bármilyen néven, tulajdoníthatnak neki bármilyen vezérszólamot, a magyar jövő szempontjából hosszú távon használhatatlan. Mert ez az egész látszatmodernség vagy ha úgy tetszik: látszatellenzékiség - a valóságban nem egyéb folyamatos megalkuvásnál, ami lényegét tekintve elhanyagolható ballaszt, vagy átmeneti halandzsa. Mégpedig azért, mert eredeténél fogva kívül esik a nemzet értékhatárán. Ennélfogva nem nevezhető másnak, mint a nemzeti irodalom ellen szerveződő ötödik, vagy X-ik hadoszlopnak; a valós magyar értékeket bezúzni igyekvő szellemi kasztrállságnak. Ma már világosan láthatók ennek a szándéknak és törekvésnek a valós körvonalai a televízió elbutító meseszörnyeitől kezdve az irodalom egy részének megalkuvásáig. A magyar irodalom ilyetén való kirekesztése az egyik oldalon és sterilizációja a másikon, lényegében a nemzeti értékek feladásával egyenlő. Zajlik itt, a tágabban ismert magyar tereken, s immár több évtizede, egy tudatos magyarság-leépítési folyamat. És nem csupán a politikában, de a történelemben, a közéletben, a kultúrában - így az irodalomban is, méghozzá erőteljes intenzitással. S ennek egyenes következménye lehet, ha ellene nem fogunk össze, hogy az ezredfordulót követő évtizedekben magyarságtudatunk olyan időzónába kerül, amelyben mindaz, amit nemzeti sajátosságként a történelem során képesek voltunk megőrizni, betemetődik, kivész, vagy beborítja a közöny narkotikuma. Mindez pedig nem holmi utópia, hanem reális veszedelem. Elég, ha a magyarság határon túli millióinak magyarságtudatára, magyarságvállalásáta utalok. De talán ma már helyesebb volna mindennek a hiányáról beszélni. S azt hiszem, a határokon bévül is érzékelhető az ilyenirányú ludatkilúgozás. Aki ilyen-olyan következetességgel figyeli a Kárpát-medence társadalmi mozgását, e tényt előbb-utóbb kénytelen felismerni, mert az élet mindezt lépten-nyomon a felszínre veti. Hasonlóan ri(Nagy Lászlóra emlékezve születésének 70-ik évfordulóján.)