Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

TŐKEI FERENC: Nagy László korszerűségéről

Pártom te kardos angyalom öledben én sem alhatom tüzes csikódat ellopom kg nyesek kertjét iipratom Nem kötöztök le gazdagok foszló aranyos madzagok szegények fejét emelem ballagj utánam szerelem Oly undok ma a búsulás mint sötét csuháiul rcolá s és oly szép ma az öröm mint leányokon a piros ing Meggyőződésem, hogy ha ezt a verset Nagy László soha meg nem tagadott szocialista meggyőződése dokumentumaként olvassuk, akkor későbbi műveinek több fontos költői képét, szavát, jelzőjét megtalálhatjuk benne, s ez némileg új fényt vethet a későbbi nagy művekre is. Ezúttal csak azt emelném ki, hogy lám, akárcsak sok más versében, itt „ballag" a „szerelem" is, mégpedig a maga helyén, igen jól érthetően. Azt mondhatná valaki, hogy jó, dc ebben a fiatalkori „szerelemben" Nagy László csalódott, s megtagadta azt. Hát olvassuk újra saját szavait (az idézett interjúból): „Voltak illúzióim; jórészt magam végeztem velük. Hitemben, ami ifjúkorom óta éltet, megcsalatkoztam, megrendültem. Megrendüléseimet nem szégyenlem. Hozzátartoznak az emberi és költői sorshoz. Hűségem mindig kötött a néphez, akitől származom, akinek a nyelvén írok. Hű akartam lenni a magyar költészethez." Mégpedig nem csak a klasszikushoz, hanem a kortársihoz is: „A magyar költészet ma is gazdag, tartalmas, életképes és nagyra tőrő. Nem alábbvaló a külföldi költészeteknél. Nem sóvárgom a nyugati költők szabadságát. Ami emberi döntéseimet, költői szándékaim eddigi megvalósítását illeti, máig is szabad vagyok. Szabad vagyok, s nehéz tapasztalataimmal több is vagyok, mint általában nyugati kortársaim.