Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

HUBAY MIKLÓS: „Egy égő kard lakik bennem"

f/Cttùai/ xJftíltó* „EGY ÉGŐ KARD LAKIK BENNEM" Mielőtt még a témára rátérnék pár szót mintegy mentegetőzésül. Nem könnyen, mégis félek, talán túl könnyedén mondtam igent a megtisztelő felkérésre, hogy itt, barátok és beavatottak körében Nagy Lászlóról szóljak poszthumusz naplója alkalmából. Rettenetesen bánt ma már, hogy elmulasztottam nem egy alkalmat életében közelebb kerülni hozzá, és hogy nem ismerem illően költészetének tartományait; bár számomra mindig lélekemelő volt már az a tudat is, hogy egy kivételesen sugárzó jelenséggel találkozhatom, amint botjára támaszkodva járkál a tömkelegben Budapest utcáin és a New York szerkesztőségi szobáiban. Illyés versében is - amelyet Nagy László temetésekor írt - úgy tűnik fel, mint egyike azoknak, akiknek láttán a régi rómaiak azt mondták: Numen adest, a görögök meg teofániáióX beszéltek. így szól róla: „Fölmerül a szép szoborarc. / Oly győztesen, hogy koszorúja öntudat és büszkeség / a még rezgékeny / maga-teremtette tisztaságban. // Szívós akarat és szűz szelídség!" Illyésnek ez a szellemet és földi valót egyaránt reveláló verse igazolja azokat, akik bátrak voltak a mai és holnapi Nagy László emiékékülés címében idézni az „inkarnáció" szót a maga evangéliumi, szakrális sugalmaival. És a vers még hitelesebb attól - Illyés verse - hogy a brancs azt rebesgette, nem volt mentes némi distanciáktól Illyés és Nagy László viszonya. De nekem, hogy is volna jussom szólani róla? Élénken emlékszem arra a mondatra, amelyet Kiss Ferencnél olvastam - dátuma szinte az, ami az Illyés versé, halálhír és a temetés közötti pár nap -, abban a szűkszavúan tárgyilagos és oly szép, oly döbbenetes beszámolóban, amely antológiadarab lehetne minden iskolai olvasókönyvben - ha még vannak, ha még lesznek magyar irodalmi olvasókönyvek. Kiss Ferenc írja, hogy felmerült Keresztury neve a végső tiszteletadással kapcsolatban. Ámde elhárítják ezt a propozíciót, mondván Keresztury számos kitűnő tanulmány szerzője, csakhogy nem tartozik Nagy László baráti köréhez... Bizony a Nagy László körüli baráti körnek volt valami lovagrendi cxluzivitása. Látva azonban mindazon érték jelenlegi fenyegetettségét, amely nekik az életre-halálra szívügyük volt, jobban megértem tankrédi eltökéltségüket - a bizánci színből idézem: „De őriznünk kell a rend kincseit / A még forrongó zűrnek ellenében. / Bár jőne már, jőne az idő. / Megváltásunk csak akkor fog betelni, / Midőn ledül a gát, mert tiszta minden. De ilyen napnak jöttét kétleném..." Am hogyha nevemmel és egy rólam írott tanulmánnyal találkozom váratlanul Tarján Tamás új könyvében, s a könyv címe: Nagy László tekintete", és a borítékról