Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

HUBAY MIKLÓS: „Egy égő kard lakik bennem"

csakugyan ő tekint rám mosolygó tekintettel, s belül szót érdemlek én is, akkor elfelejthetem, hogy tíz éwcl ezelőtt, síremléke felavatására indultomban, meghívó híján vissza illett (kellett) fordulnom... így tehát úgy érzem, elfogadhatom a megtisztelő meghívást. Persze más kérdés, hogy eleget tudok-e tenni neki. Bizonyosan mondhatom, hogy: Nem! Hisz miféle kompetenciám lehet nekem Nagy László Naplójáról szólnom itt, Vasy Gézának - a Nagy Lászlóról szóló tanulmányok kitűnő szerzőjének - tekintetét érezve itt magamon, és egy olyan szimpozionon, amelyen jelen van talán egy másik szobában Görömbey András, a Napló gondozója, kiadója, és épp azután, hogy éppen az elmúlt hetekben olvashattam Kovács Sándor Iván rendkívül eredeti interpretációit a Napló egyes passzusaihoz. Lefegyverzően eredeti, érdekes gondolatokat vetett föl. Tehát azt kell mondanom, hogy lefegyverezve állok itt, és a pszichoanalitikusra bízom, hogy kibogarássza, miféle kompenzálás íratta fel velem hozzászólásom címéül azt a mondatot, amelyet akkor írt le Naplójába Nagy László, amikor már utolsó esztendejének napjait morzsolja. „Egy égő kard lakik bennem." 2. Egyre többen rohannak ki ebből az ostrom alá vett magyar szellemi életből úgy, Zrínyi Miklósilag, hogy száz aranyat talál zsebükben a zabráló utókor, posztumusz naplókat. Bizony kincsek ezek, hisz még az értük járandó honoráriumot is az utókorra hagyták az írók, akikről pedig a pénzügyminiszterek és köreik jó évtized óta nem győzik hitetni, hogy azonos rugóra járnak, mint az üzleti vállalkozók. Ezekért a naplótöredékekért a honoráriumot, ha posztumusz maradnak, tényleg a szájától vonja meg az író, pedig legtöbbünkben él a vágy, amelyek a váradi költő Horváth Imre úgy adott hangot: „Adj kertem több virágot, sírom, adj kevesebbet." A posztumusz napló: sírvirág. És az efféle naplókért a kritikai elismerés is csak reménységként éltethette az írókat. De milyen erősnek kellett lennie ennek a reménységnek. A poszthumusz napló írója hazajáró lélekként tör vissza még egyszer az irodalmi életbe, és csakugyan figyelmet, néha meglepetést és nem egyszer konsternációt is kelt. Csak azokét sorolva, akiknek a posztumusz naplói mostanában erős benyomást tettek rám: Karinthy Ferenc, Nemes Nagy Ágnes amerikai naplója, Illyés, Rónay György, Lengyel Menyhért, Füst Milán, Szabó Lőrinc, Móricz Zsigmond, akinek utolsó tíz esztendejében vezetett naplója Móricz Virág által publikálva Illyésre is megrázó hatást tett - amint aztán az ő maga posztumusz naplójában olvashatjuk. 1981 augusztusában Illyést napokon át foglalkoztatja ez a Móricz Zsigmond-i napló, s nemcsak a maga naplóírását méregeti a Móriczéhoz, hanem ebből az alkalomból Flórát is a „mi Virágunknak" nevezi. Sorolhatnánk persze azokat is, akik nem álljuk meg, s előlegként publikálgatjuk naplójegyzeteinket. így tett Márai Sándor, ilyen most Sütő András, Fodor András, Konrád, Balassa... folytatható a sor. Már Rónay György naplóinak kiadója Reisinger János - megjegyzi 1989-ben, hogy „Naplókiadások korát éljük; a kül- és