Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

DONCSEV TOSO: Nagy László és a bolgár kultúra, több tételben

hogy ez a nyílt titok mégis meglepetésként hasson. Június 1-én engem bízott meg azzal, hogy diplomatikusan tudassam a költővel, tartózkodjék otthon, telefonközelben, mert a nagykövetnek őt érintő fontos közlendője lesz. A nyakatekert megfogalmazás majdnem olyan volt, mint mikor hajdanán, a lovagias világban, futár vitte a hadüzenetet. Nagy László nem kíváncsiskodott, semmit sem kérdezett, megígérte, hogy otthon fog tartózkodni, a hangja komoly volt, de úgy éreztem, hogy hanglejtésében mosoly bujkál. Belement a játékba, úgy tett, mintha semmit sem tudna. A döntés késlekedett. A nagykövet az illendőség és a szolgálati fegyelem határain belül, de mégiscsak türelmetlenül és sürgetően hívta hol a szófiai külügyet, hol a Központi Bizottságot. Izgatottan vártuk a fejleményeket. Már este 9 óra is elmúlt, mire biztosat lehetett tudni. Ezután a rádiótávírón rejtjelezve megérkezett Tódor Zsivkov gratuláló levele is. Azon melegében lefordítottam, később a levél az Élet és Irodalomban is megjelent, s közben telefonon tolmácsoltam a követ szavait a költőnek: Ne pihenjen le, mert hamarosan a Tódor Zsivkov levelét személyesen nyújtják át neki. 11 körül járt, amikor a fekete Mercedes megállt a Árpád fejedelem úti ház előtt. A gépkocsivezetővel kettesben mentünk föl. Nagy László a nagyobbik szobában fogadott minket. Csak az asztali lámpa égett, szabadkozva mondta, hogy a család többi tagja már nyugovóra tért. Akkor, az instrukciókat híven teljesítve, szemben megálltunk vele, majdnem vigyázzállásban. Elővettem a dossziét és olvasni kezdtem. Amikor az államfő jókívánságait küldő levelének feléhez értem, halkan kitárult az ajtó, s fehér hálóingben megjelent a feleség, Szécsi Margit. Riadtan nézett ránk. Félreérthető volt a szituáció: két sötétruhás alakkal szemben áll a költő, az egyik férfi valamilyen iratot tart kezében, a másik meg öles termetével nem sok jót sejtet. Nagy László megnyugtatta Margitkát, hogy a bolgár követség küldöttjei vagyunk, s nem titkosrendőrök, és nem erdélyi útja miatt olvassuk fel a letartóztatási végzést, hanem gratulálni jöttünk. A kis intermezzo után e suta, fonák helyzetből felszabadulva a költő pajkos, de fáradt mosollyal parolázott velünk, és jobb kedvre derült, amikor átadtam a nagykövet ajándékát, bolgár borból, konyakból és szilvóriumból álló csokrétát. IV. tétel 1970 és 77 között sokszor találkoztam a költővel munkakörömből adódóan. A Bolgár Kulturális Intézetben szerveztem irodalmi-művészeti esteket. Utoljára 1977. október 28-án, amikor Molnár Edit fotókiállítását nyitotta meg a Műcsarnokban. Örülök, hogy ismerhettem.