Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

DONKA NEJCSEVA: Nagy László és a bolgár népköltészet

ellentmondás vonzotta esztétikai világát, hogy éppen ebből a nézőpontból kell közelednünk eredményeihez és törekvéséhez, éppen ebből a szemszögből kell értékelnünk mindazt, amit a folklór megőrzése érdekében tett. Rendkívül nehéz lehet olyan meggondolást találni, mint a „Nem kisebb-e nyelvénél a bajnok?", melynek az eredeti szövegben az alábbi sztereotip sor felel meg: „Lássuk milyen hős vagy!", vagy a „Megáll Markó, elönti a méreg" a „Markó áll és csak néz" helyett. Magától értetődő, hogy vizsgálat alá kell vennünk a dalok nyelvezetét is. Mint már említettük, Nagy László költői világa egyénibb, emocionálisan telítettebb, mint a bolgár dalok nyelvezete. Nem csupán az igék játszanak ebben szerepet, hanem a melléknevek és a határozószavak is. Köztudott, hogy a bolgár dalok, főleg a régebbiek számos archaizmust tartalmaznak, és seregnyi régi igeformát, nyelvjárási alakot, turkizmust, idegen szót őriznek meg mind a mai napig. Nagy László tudatosan kerüli ezeket. Fordításai a magyar népdalok össznépi nyelvezetéhez állnak közel. Mindezt bizonyos fokig a következő kifejezések segítségével éri el: „Járt-kelt", „Jer ide, Lalcso, jer ide", „Könyök alá szegfűt tett", „Török egy szál se menekült", „Milica, aki erre jó", vagy „Ember ott nem mer lábalni, / Még madár sem szárnyalni", „Madár se mondta merre jár" stb. Ez a számba vehetetlen változatosság nem érződne a formai gazdagság nélkül. Ha már a hitelességről esik szó, nem hagyhatjuk figyelmen kívül Nagy László fordítási módszerének egy másik jellemző vonását sem. Nevezetesen a versforma kivételesen pontos megőrzését. Mint fordító tudja, hogy minden versátültetés - így vagy úgy -, de megváltoztatja az eredeti művet, ám a fordító „hatáskörébe" tartozik az alkotás formai jegyeinek őrzése. Az ekképpen kialakított ritmus révén megőrződnek a nemzeti folklórunkra oly jellemző sajátosságok. A rendkívül pontos nyolcszótagos eredeti versek a fordításokban is megtartják formájukat és a sormetszet is követi az eredeti szöveget. Ugyanez mondható cl a tízszótagos költeményekről, illetve a kevésbé gyakori versformákról is. A bolgár hajdút énekek szerkezetüket tekintve sajátosak és eredetiek. Formájuk szerint általában nyolcszótagosak az ötödik szótag után sormetszettel. A bolgár népköltészet II. kötetében található 225 hajdút ének közül 191 nyolcszótagos. így például a szerb hajdút énekektől eltérően, melyek általában tízszótagosak, a bolgár alkotások itt is önálló fejlődést mutatnak. Nyolcszótagos soraik - az ötödik szótag utáni sormetszettel - a lehető legpontosabban megfelelnek az általuk kitöltött új tartalomnak. Kivételes pontossággal őrködve a hajdút énekek versmértéke felett, Nagy László olyan struktúrát választ, amely legmegfelelőbb a lírai-epikai jelleg megtartása érdekében. Mindez lehetővé teszi, hogy a fordítás hajlékony és csengő legyen, hogy nagy mértékben pótolja a dallam hiányát. A költő igen sikeresen valósította meg törekvését, azaz úgy tűnik néha a számunkra, hogy a fordítás tökéletesebb, mint az eredeti. A műfordításban nincsenek pontossági törvények, van viszont jó és rossz fordító. A versfordítások során az aprólékos munkán, a nyelv, az irodalom, illetve a népköltészet ismeretén kívül még va-