Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

DONKA NEJCSEVA: Nagy László és a bolgár népköltészet

lamire, azaz költői tűzre is szükség van. Nagy László nemcsak, hogy nem fosztja meg ettől a tűztől a bolgár dalokat, ellenkezőleg, saját „tüzét" oltja beléjük. Éppúgy, mint egy tehetséges énekes, aki anélkül, hogy új dalt költene, érzéseitől és elképzeléseitől áthatva nagyobb hajlékonyságot, ragyogást, muzikalitást és személyességet kölcsönöz a verssoroknak anélkül, hogy eltávolítaná őket a hagyománytól. (...) //. Nagy László kapcsolata a folklórral átfogó vizsgálatot érdemel, nemcsak azért, hogy megmagyarázzuk érdeklődését a balkáni népek dalai iránt, fordításainak roppant tömegét, bravúrját, hanem azért is, hogy nyomára bukkanjunk azoknak a rejtett szálaknak, amelyek saját költészetéből is elő-elő tűnnek, s összeragyognak a népköltészettel, néha a teljes folklórral. Még egyszer szeretnénk hangsúlyozni, hogy nem annyira a témák közelítik költészetét a folklórhoz, mint inkább a képek vonzása, a nyelv és a ritmus. íme néhány példa a korai versek hasonlataiból és metaforáiból, amelyek világosan mutatják, hogy a népi hagyomány nyitva tartotta kapuját Nagy László előtt. Mégis érezni a jelkép- és metaforateremtő erő nagyszerűségét, a sokszor megcsodált, asszociációban gazdag képek rendkívüli találékonyságát: Sivít a szél, a fa alá, bújna csibeként a bokor. (Karikáznak az ördögök) kerekedjék, mind a duda, orcája dunaira, döndödi dón döndödi dón. (Játék karácsonykor) Becsületed romló pénz lett, s gyönyöríí vagy, mint az ének... (Az ördög hárfái) Nyilvánvaló, hogy nem a folklór-momentumoknak a személyes költészetbe való mechanikus átviteléről van szó: az idézett képek csupán asszociációk, tartalmi képzettársítása komplexebb. Nem ritkák azok az esetek, amikor valóságos népi kifejezések kerülnek előtérbe, mint „Hajlik nagy esőre az ég", „Megdöglesz most éhen-szomjan", „Eridj, mert fut a drága nap", „Aki bírja, marja, azt mondják a vének" stb.