Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

LAKNER LAJOS: Nagy László mai befogadásának lehetősége

ható módon viseli magán a kultikus értelmezés negatív jegyeit. Nagy László költészetének nagyságát vita felett állónak tekinti. Ráadásul e költészet értékelése a jelenkorral szemben történik. A mai fiatalabb nemzedékektől nemcsak hivatásuk, művészeti és kritikusi tevékenységük morális megalapozottságát vitatja el, de természetes létállapotuknak az életbizalmatlanságot tekinti, amely a tanulmány logikája szerint eleve értéktelenebb az életbe vetett bizalomnál: az új „versfelfogás, talán nem is kell bizonygatnom, már egyáltalán nem törődik a vers etikai vonatkozásaival, amire Nagy László mindig kényes volt..." vagy a tanulmány egy másik helyén: Hekerle és más fiatal kritikus tanulmánya „azt tanúsítja, sajnos, hogy a fiatalabb nemzedékek számára az ösztönös - mondhatnám: a velünk született - életbizalmatlanság a természetes létállapot ma már".

40 A másság megítélésekor e tanulmányban Nagy László költészete mint kánon szerepel, az igazi költészetet képviselve a líra elsivárosodásával szemben. Hekerle és Nyilassy szempontjai így nemcsak kirekesztődnek az értelmezésből, hanem világtapasztalatukat e költészet értékeire hivatkozva még le is minősíti az elemző. Ezt a szembeállítást én azért tartom Nagy László költészete jelenkori befogadására károsnak, mert a múlt és a jelen közti távolság áthidalása helyett, e kettő szétválasztása, s így e költészet hagyományba való zárása történik meg. A jelen horizontjában megjelenő kérdések és lehetséges válaszok Görömbei András könyvében sem kerülnek jelentésképző funkcióba. Monográfiája lényegében a 80-as évek közepére kialakult Nagy László-képet rögzíti. Elemzései inkább részletezik, mélyítik e képet, mintsem bővítik annak jelenkori világértéshez való kapcsolódásának lehetőségeit, illetve segítenék a jelenből belátható értelmezések megszületését. Jánosi Zoltánnal együtt magam is úgy gondolom e könyvvel a „tradicionális" szemléletű Nagy László-kutatás kiteljesedéséhez, de egyben végső határáig jutott.

41 Megerősíti ezt az is, hogy tanulmányok, mérlegelő elemzések helyett jobbára irodalmi legendák lettek mára az e körből származó Nagy László-irodalom jellegadó darabjai. 1993-ban, halála tizenötödik évfordulóján Nagy Lászlóról megjelent írások szinte kivétel nélkül mind visszaemlékezések, amelyek inkább a költő személyiségéről szóló elbeszélések sorát bővítik, mintsem költészete jelenkori értelmezését kísérelnék meg. Árulkodó módon az írásokban megjelenik az (ön)ismétlés: egyes értelmezők úgy vesznek át hetvenes évekbeli tanulmányo(u)kból passzusokat mintha bizony a múlt ilyen egyszerűen aktualizálható volna, vagy a Hitel Döbrentei Kornél 1986-os, a kor szellemét nagyon is magán viselő hozzászólását közli mint ma is aktuálisat. így nemcsak a hiányzó, de a meglevő írások is azt mutatják, hogy csönd van Nagy László költészete körül. Mivel az ideológiakritikai értelmezés lehetősége a társadalmi-politikai-kulturális változás óta jelentős mértékben csökkent, úgy tűnik a kultusz alapjai is megrendültek, s jelentésinspiráló hatása kimerült. Igazságtalanok lennénk, ha a kultikus beállítódás személyes hitelét vagy a kultusz irodalomban betöltött funkcióját kétségbe vonnánk. A Nagy László-kultusz szerepének megítélésére talán még nincs is elég perspektívánk, hisz időben csak később derül ki, hogy milyen értékeket épített be kultúránkba. Mindezek ellenére mégiscsak érdemes arra felhívni a figyelmet, hogy a kultusz akadályává is válhat egy életmű megnyithatóságának, ha fixálja a művekhez