Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)
LAKNER LAJOS: Nagy László mai befogadásának lehetősége
egyenesen bénítónak mondható. Volt valami őrült aránytalanság abban, hogy egy országos napilapunk két vasárnapi cikke is foglalkozott költői fejlődésem filozófiai vonatkozásaival, ahogy őrült módra volt aránytalan a Weöres »pornográfiája« által keltett országos vihar is. És mégis. Vers és valóság úgy feszült egymásnak, mint két birkózó: érezték egymás izmainak feszülését és mérkőzésüknek tétje volt. Valami alakult birkózásukból. Valami, ami érezhetően több volt, mint ők külön-külön. Valami testtelen koreográfia, a talán együttesük is alakította - jövő."' A költészetnek e kitüntetett helyzete tény volt, de ma már közvetlenül nem használható fel semmiféle versbeszéd, semmilyen műalkotás értékének legitimációjára (de érvénytelenítésére sem). Tudomásul kellene vennünk azt a mára már mindennapi tapasztalatainkkal is igazolható világértést, amelyben az irodalom szerepe inkább úgy értelmezhető, ahogy azt Esterházy Péter tette: azért „van irodalom, mert a jelek bizonytalanok. Ez a technika azt mondja, hogy a világ értelme kijelenthetetlen, a művész egyetlen feladata a lehetséges jelentések felkutatása..." „AZ IRODALOM AZÉRT LEHETSÉGES, MERT A VILÁG NEM KÉSZ."* Ebben a szituációban kell újraértelmezni, szólásra bírni Nagy László költészetét. A kérdés tehát, mi történt a nyolcvanas évek közepe óta a Nagy László művészetét kísérő, értelmezésének alapjait megvető kritikában, aminek megváltozott helyzetét az is mutatja, hogy az 1986-os Nagy László korszerűsége címmel rendezett tanácskozáson három irodalmi szempontok szerint vizsgálódó, e költészet és az addigi értelmezések mellé kérdőjeleket tevő felszólalás is elhangzott 37 , 1989-ben pedig megjelent Kálmán C. György cikke, amely nagy vihart kavarva Nagy László költészetének ma legproblémásabbnak tűnő oldalát (elvontság) emelte ki, ha hamar le is csendesedtek körülötte a hullámok. A megújulás fontosságára hívta fel aztán a figyelmet e „tradicionális" értelmezői körhöz kapcsolódó Jánosi Zoltán is már idézett tanulmányában. Egyre több jel utal ugyanis az ideológiakritikai irodalomértés megtorpanására vagy legalábbis szemléleti alapjai újragondolásának szükségességére, s az irodalmi kultusz kettős természetével való szembenézésre. A legfőbb probléma, amire, ha nem is a legszerencsésebb módon, de Kálmán C. György is felhívta a figyelmet, a kultikus beállítódástól nem független kanonizáció veszélye. Görömbei András Kálmán C. Györgynek írt válaszában az előbb említett három írásra utalva azzal utasítja el a vádat, hogy Nagy László költészete értékeivel, korszerűségével szembeni kételyek is megfogalmazódhattak. Ez igaz. De ha elővesszük monográfiáját, azt tapasztaljuk, hogy a megfogalmazott kritikai észrevételeket kivétel nélkül elutasítja, illetve megállapításaikat Nagy László költészetének olyan sajátosságaként magyarázza, amit félre értettek, nem megfelelő módon értelmeztek e kritikusok. Annak a kultikus beállítottságnak lehetünk tanúi, amely kultusza tárgyát „minden szóba jöhető vád alól fölmenti". 38 Görömbei András könyvében azonban mindez azért nem zavaró, mert stílusa, belső hevülete folytán nem az uralmi beszédmód, a kizárólagos igazságra törekvés jellemzi. Monográfiája inkább azt a problémát veti föl, hogy más irodalomértelmezési módokkal nem nézett komolyan szembe. Domokos Mátyás 1990-ben publikált Táltos Babilonban avagy: szépségmaximummal a bánat ellen - a líra elsivárosodása korában** című tanulmánya már lát-
