Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)
LAKNER LAJOS: Nagy László mai befogadásának lehetősége
-/ahnen JfhfOfr NAGY LÁSZLÓ MAI BEFOGADÁSÁNAK LEHETŐSÉGE „írástudókat hajt s megítél késsel az idő és nagy a kaszabolás" (Nagy László: Halálig tiszta) 1. Nagy László költészettörténeti jelentőségének és szerepének a megítélésében úgy tűnik alapvetően konszenzus van. Erre engednek következtetni azok az összefoglaló igényű tanulmányok is, amelyek költészetünk elmúlt évtizedekbeli alakulását elemezték. 1 Vita inkább azon van, hogy e költészet mára is megőrizte-e közlőképességét, vagyis korszerűnek mondható-e abban az értelemben, hogy ma is képes feltárni „a lehetőségeiben mint a megértő saját lehetőségeiben" megmutatkozó emberi létet 2 , vagyis képes-e mai világtapasztalatunk horizontjában válaszokat adni, kérdéseket intézni hozzánk, vagy bezárul saját történeti kontextusába. A kérdésre lényegében két különböző módon megalapozott felelet adható. Az egyik esetben a válasz a társadalomtudományokban bekövetkezett hermeneutikai vagy interpretatív fordulat tényéből indulhat ki, amikor a jelentésképzés és az értékelés egyaránt a hagyomány és a jelen horizontja közötti valamilyen dialógus függvényeként értelmezhető, mégpedig úgy, hogy a horizontok megnyitásában mindig a jelen kérdései a kezdeményezők. Mindez az irodalom területén azt jelenti, hogy az új művek úgy írják tovább a hagyományt, hogy egyben át is rendezik azt, amennyiben egyes műveket jelentősebbnek, közlőképesebbnek láttatnak, mint másokat. A másik lehetséges válasz abból az alapállásból érkezhet, amely inkább az úgynevezett nemzeti kánon felől véli felépíthetőnek az irodalom érvényesnek tekinthető rendjét. A kettő szembenállását többek között az határozza meg, hogy az első felfogás a jelent ideiglenes végpontnak tekinti, s ennek a tudatában végzi el az értelmezést, a kánonból viszont éppen ez az ideiglenességtudat hiányzik, hiszen azt határozza meg, „milyen kulturális termékeknek van meg nem kérdőjelezhető értéke (kiemelés tőlem - LL) valamely értelmezői közösség számára" 3 , vagyis e művek sora inkább csak bővíthető. E szemléleti kereten belül a korszerűség kérdése igazán fel sem merül, hisz adott történeti kontextusban irodalomnak számító mű a nemzeti irodalmi rendbe beletartozva eleve megőrzi irodalmi-esztétikai minőségét. 4 Ez a közelítési mód semmiképp sem azonosítható azzal a beállítódással, amelyet elsősorban az elmúlt korok iránti történeti érdeklődés vezet, azt vizsgálva, mit tekintettek adott korban irodalomnak. Talán nem járunk messze az igazságtól, ha az irodalom épp aktuálisnak és érvényesnek tekintett rendjét lényegében e két értelmezői szemlélet elvárásai közötti párbeszéd, rosszabb esetben harc eredményeként fogjuk
