Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

LAKNER LAJOS: Nagy László mai befogadásának lehetősége

fel, mert „az időszerűség és elavultság mindig a kutató távlatának a függvénye"

5

. Véleményem szerint a fenti értelmezési módok erőterében alakul ki az a „jelentésvilág", amely az olvasók számára rendelkezésre álló értelmezési eljárásokat meghatározza. Ezért látom indokoltnak annak a kérdésnek a kapcsán, milyen lehetőségei vannak ma Nagy László költészetének az esztétikai hatás tekintetében, azon különböző értelmezői közösségek álláspontjának a vizsgálatát, amelyek a mai Nagy László-kép kialakításában közreműködlek/nek, s amelyek többé-kevésbé a fenti két paradigma szerint rendezhetők el, illetve e kontextusban megrajzolni azt a Nagy László-képet, ami a ma horizontjából látható. Már csak azért is indokolt lehet egy ilyen elemzés, mert e költészet még nem ment keresztül azon az úton, amelynek során őt a múlt művei társaságukba fogadják. E folyamatot pedig az életműveket elemző-értékelő irodalomtörténészek is jelentős módon befolyásolják, hisz az irodalom nemcsak művek párbeszéde, hanem intézményrendszer is, s a jelentés nem választható el a jelentésnyerés módjától. 2.1 Igaza lehet Kulcsár Szabó Ernőnek, amikor azt írja, hogy Nagy László lírájának értékei körül még mára sem alakult ki valódi közmegegyezés

6

, hisz az értelmezések és értékelések gyökeres eltéréseket mutatnak. Lényegében két álláspontot rögzíthetünk. Az egyik szerint ma is minden fenntartás nélkül korszerűnek tekinthető e költészet, hisz a magyar irodalom fő karakterét adó szolgálatelvű, életelvű alkotások újabb kiteljesedését eredményezte. E véleményen lévőket lényegében egységes értelmezői közösségnek lehet tekinteni, hisz alapvetően közösnek mondhatók azok a kultúraelsajátító eljárások, amelyek esztétikai elvárásaikat, az esztétikai alapviszonyról vallott felfogásukat, így Nagy László költészetéről kialakított képüket is meghatározzák. Kiss Ferenc, Görömbei András, Czine Mihály említhető itt leginkább, hisz az ő nevükhöz köthető a Jánosi Zoltán által „tradicionális"-nak nevezett Nagy László-kép

7 kialakítása. Meghatározó szerepe volt még e körön belül Csoóri Sándornak is, aki sok tekintetben rögzítette e kép alapvonásait; gondoljunk csak a Zöld Angyalról szóló máig ható írására. Ide sorolható még az előbbi irodalomtörténészek irodalomról való gondolkodásától sok tekintetben eltérő Domokos Mátyás is, aki azonban talán a legvilágosabban érzékelte és fogalmazta meg e kör által kialakított Nagy László-értelmezés mai helyzetét. Az újabb értelmezések közül Jánosi Zoltáné kapcsolható még ide, aki a mitopoétika nyelvére átfordítva kísérelte meg e „tradicionális" értelmezést megújítani. Szélesebb körben széttekintve számos kritikust és irodalomtörténészt lehetne még felsorolni Fülöp Lászlótól kezdve Tarján Tamáson, Tüskés Tiboron át Vasy Gézáig, akik, ha szorosabb értelemben nem is tartoznak a fenti kritikusi gárdához, lényegében e képet elfogadvaalakítva írtak Nagy László költészetéről, illetve az utóbbi időben árnyalni, finomítani szerették volna azt. Meg kell említeni Kis Pintér Imre nevét is, aki talán az egyik legfontosabb tanulmányt írta Nagy Lászlóról. Az értelmezők másik körének koránt sincs az előbbi értelemben vett egységes értelmezői magja. Közös bennük, hogy valamennyien kritikával, bizonyos távolságtartással szemlélik Nagy László költészetét. Ez Nyilassy Balázsnál elsősorban szövegformálási módok, esztétikai sajátosságok vizsgálatát jelenti, jóllehet meglátásai lényegében a Nagy László-versek lí-