Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

NYILASY BALÁZS: Esztétikai problémakörök a Nagy László-költészetben

ESZTÉTIKAI PROBLÉMAKÖRÖK A NAGY LÁSZLÓ-KÖLTÉSZETBEN Az irodalomtörténeti értelemben közelmúltnak számító utóbbi negyvenöt-ötven esztendő műveivel foglalkozva kimondva-kimondatlanul is előfeltevésként fogalmazzuk meg: milyen mozgásteret engedünk meg - tartunk indokoltnak, méltányosnak magunk és mások számára - az adott korpusszal kapcsolatban. Nagy László költészetét illetően a recepció döntő többsége abból a premisszából indul ki, hogy az alapkérdések újragondolására, az irodalomtörténeti jelentőség vitatására nincsen szükség, a vizsgálódásnak inkább a részletösszefüggéseket illetően lehet szava. Részben ezzel függ össze, hogy a Versben bujdosó íróját ért provokatív kihívásokat (Hekerle László, Kálmán C. György dolgozatait) azonnali, vehemes elutasítás követte. Persze igaz ami igaz, az Alföld és a 2000 hasábjain napvilágot látott tanulmányok nemcsak provokatívak, hanem alapvetően ideologikus megközelítésűek voltak. Nem az esztétikai erő, a megvalósulás mikéntje vizsgáltatott elsősorban bennük, hanem az attitűd, az általuk „váteszségnek" nevezett „inautentikus" szemlélet kritikája dominált egy autenlikusabbnak gondolt - posztmodern, horizontváltó, médiumkritikus, önreilektáló - attitűd felől megfogalmazva. A magam álláspontját részben mindkét nézettől elhatárolnám. Szerintem a Nagy László-költészet irodalomtörténeti értelemben még ugyancsak keresi a helyét és ezt a keresést kár volna lehetőséget és határt szabó tilalmakkal (a recepció kultusszá alakításával) eleve meggátolni, másrészt viszont úgy gondolom, hogy a vizsgálódásnak minél inkább az esztétikai-poétikai térre koncentrálva kellene végbemennie és mind kevésbé ideológiai meggyőződések csatájaként. Egyáltalán nem mindegy ugyanis, hogy irodalmias-poétikus közelítésből kiindulva a miénktől különböző világlátás megváltódásának is adunk elvi esélyt, s az ideologikus következtetéseket, konklúziókat amennyire lehet háttérbe szorítjuk; vagy pedig az autentikusinaulentikus világlátás rigid, hajthatatlan - horizont-összeolvadást, létszemléleti pluralizmust nem engedő, nem tűrő, irodalmiatlan - ellentétpárjait szikráztatjuk az előtérben. Legjobb volna - Gyulait parafrazálva - higgadtan megvizsgálnunk, hány zsákkal telik... E vizsgálatot én itt és most szerény hozzájárulásként három olyan szétszálazásra váró problémagubanc, neuralgikus pont, esztétikai következményekkel járó kérdéskör jelzésével kezdeném, amelyeket a Nagy Lászlói-i költészetben eléggé szembeötlőnek és nehezen kikerülhetőnek gondolok. Az első a mágikus-archaikusmitikus perspektíva érvényesítési lehetőségei fölötti töprengés volna. Mindenekelőtt eszem ágában sincsen tagadni, hogy a mágikus-archaikus komplexum jelentőségteljes továbbélése (a lélektan, az antropológia és ezer más humaniéria mellett)