Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

VASY GÉZA: Az értékeket teremtő-megőrző lírai-mítoszi hős önarcképei

lejegyzőjüknek, s a továbbiakat is. A második kisebb egység (8-13. sor) folytatja konkrét és korábbiakhoz képest elvont fogalomkörökben a cselekvéssort, de ellentételezőén melléjük rendeli az eredménytelenséget ismételten közlő „MÉGSE RAGYOG" kudarcképzclét. A mű ezzel kimondta a történelmi-társadalmi tapasztalatot, a zárórészre a következtetés kimondása marad. Korábban - s más versekben ebben az utolsó pályaszakaszban is -a dacos helytállás vállalása, a mégis-morál Ady-féle hitének kinyilvánítása lett volna magától értetődő. Itt azonban nem ez következik be. Ez a befejező sornégycs is két részre tagolódik. Előbb - a 14. sor - a félmegoldást, kitérőt jelentő válaszok felé tájékozódik, s a kitett kérdőjelek is mutatják a gondolati vívódást, azonban nagyon hamar megszületik a visszavonhatatlan és a jövő végtelenségéig érvényes válasz a VÉTEK kimondásával. Mi ez a vétek? A teremtés clhibázottsága? A hit a teremtésben? A hibák javíthatóságában? A fejlődésben? Az emberben? Mindez együtt. A Versben bujdosó még „vemhed / s vétked" minősítéssel illette a költő értékrendjét, de úgy, hogy a vétek külső ítélet volt, az etika szempontjából félresöpörhető. Itt azonban önbírálatról, belső megítélésről van szó, radikális váltásról, amely már nem tartja elegendőnek az „igazi nap" belső ragyogását, hiszen az nem képes lángot lehelni a deres ágra, nem tudja a szimatoló ebeket visszariasztani, s az embert sem képes felragyogtatni. A kulcsszcrepii kijelentés után az erőszakos halál képzete is más lesz, mint a korábbi művekben, ahol a helytállás, a hősiesség következménye lehetett. Itt a kudarc belátásának, a fölöslegcsségtudatnak a következménye a halál ünnepnek mondása. A költő számára azért lehet „ÜNNEP", ha megölik, mert nem kell a kudarc tudatával léteznie, a társadalomnak pedig azért, mert nem emlékeztetik folytonosan a megtagadott eszményekre. A Verseim verse legfőbb szerkesztési elvét az ismétlések, a párhuzamok és a fokozások adják. Igen sűrű a szó szerinti ismétlések száma, s ami egyébként fogalmazási ügyetlenségnek számítana, itt igen fontos jelentéshordozó lesz: utal a szerep és a hozzá tartozó cselekvéssor állandó és lényegi elemeinek meghatározó voltára mind a személyes életidőben, mind az emberiség történelmi idejében. A középpontba a legelemibb kérdésre adott válaszok sora kerül: ki-mi vagyok én? A válaszok három hármas fogalomsorban összegződnek: Kiváncsiság-Akarat-Törvény, Fény-HiányHalmozás, végül Tévedés-Kérdés-Vétek következik, a szerkezeti tagolásnak is megfelelően. Az első fogalomhármas inkább az ember- és társadalomteremtésre vonatkozik, a második már a megtett s diszharmonikus történelmi útra is, amelynek lényegéhez tartozik a megismerés-, tudás- birtokvágy határtalansága s az önkorlátozásra való képtelenség is, végül a harmadik hármas az ellentmondásokra és következményeikre keresi a választ. A mi vagyok? kérdésekre adott válaszok természetesen nemcsak a költő, hanem az ember meghatározói, s mindegyikhez cselekvéssor is tartozik. A teremtő-bcszélő vershős azonban közvetlen cselekvéseit is rögzíti, ugyancsak hármas egységgel: leigézek-idézem-juvom s egy különleges figura etimologicával: halmozva halmozok halmazokat, amelynek ezt az alapsorát a halmozok előzi meg s a halmozás vagyok követi. A halmaz, a halmozás fogalmai így térben és időben a végtelenbe tárulnak, az egész kozmoszt felölelik az idők kezdeni