Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

TARJÁN TAMÁS: „Földi a bölcső, égi a baba" (A kisded motívum Nagy László lírájában)

halál fia..." A népdalok egyszerűsége és a litánia ismétlő zümmögése egyszerre hallszik a páros rímű, szerény két sorból. (A három pont ezúttal nem az idézet megszakítottságára utal: Nagy László itt maga rótta a nála nem túl gyakori, bizonytalanságot, befejezetlenséget, elmosódottságot, fájdalmas hangulatot kifejező írásjelet.) A költőnél olyan körülíró szerkezetekben is lélegzett a kisded-motívum, mint például a Himnusz minden időben egyik strófája: „Minden időben ismerős, / Mindig reménnyel viselős, / Bájokkal isteni erős, / Gyönyörűm, te segíts engem!" Még az isteni jelző sem hiányzik a viselősség, az erős megszólított, a személytelenül konkrét Gyönyörűm mellől. De találunk - 1975. február 14-től 1978. január 29-ig: mondhatni halála napjáig vezetett naplójában - ilyen prózai alapozású, mégis magasba rugaszkodó sorokat is, mint a Krónika-töredék 42. oldalának 1975. április 30-i bejegyzése: „Budai Ilonának ma éjjel születik a babája, gondolom, éppen most nagyon kínlódik. Egyetlen értelmes kín: a szülés. A versírás nem egészen ilyen: kínlódunk, vérzünk, s kevés a remekmű, de a remek baba sok. Ilonáé is ilyen lesz, pontosabban: ő lesz a legremekebb." A kisded mindig - és minden kisded a legremekebb. Ez Nagy László kiinduló tétele. Ennek a fölemelően fájdalmas bizodalmának adott hangot a Vers egy pici guminadrágra című bökversikéjében is, amely semmivel sem kisebb jogú verse a motívumkörnek, mint a többi baba-, kisded-, és Jézuska-vers: „Elünk s nem élünk / folytatódjunk / ragyogóan / ti / babák babák babák / tisztábbak mint a taták / lovagoljatok tovább / a hugyos / bugyogóban." A ironikus féltés még az oly kedves lovakat is kölcsönadja a jövőnek. Az „Elünk s nem élünk": a van és a lesz - vagy az így van... - kétpólusossága az életmű egészének bipolaritására rímel. A Jézuska - Jézus kettős képzetére is. A babák - nevük, megszólításuk háromszor is ismételve, hogy benépesítsék a Földet -, a babák: tisztábbak mint a taták, de az ő „attribútumuk" is a hugyos bugyogó. Túlságosan is profán lenne így, bugyogóstul a nemegyszer megszentelt, az univerzumba forrasztott motívum? Az iménti kis rímjátékkal szomszédos Kísérőétiek fiának, aki felnőtt s elindult haza prófétálóbb, ünnepibb hangon, testáló bölcsességgel és humorral von nemzedéki határvonalat, nem az érintett két generáció, hanem a mindenkori generációk, elődök és utódok között - a „tisztábbak"-at az „előre" „körbe" ellentétével, a kisded szót a nem először használt magzat szinonimával váltva föl: Ti: előre, tetves ősatyák csak körbe, mert a templomok közt volt az idő görbe, ünnepekkel tért meg, ott ücsörgött s ült le, fulladt borba, sörbe vagy lepényre sült le. Körhinta, kőcsipke-rozetta, hasonló: űri csillag-újság zodiákus-forgó De az idő immár kiegyesítve, s magzatok: vigyázat, nem lökődni sínre... 1995. április-június