Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

TARJÁN TAMÁS: „Földi a bölcső, égi a baba" (A kisded motívum Nagy László lírájában)

állatok. Tőle ezért hit\>allcis, ha a (buvok)-palást, a kicsi király szavaival itt - finom mögöttességgel - a Jézuska nevet avatja a kisded szó rokonértelmú szavává. Antropomorfizáció az állati régióban? Igen, emberiesítése az állati képnek, ám Jézus egyszerre emberi és isteni lényege miatt isteniesítése is. A latin animal (anima): élőlény, teremtmény, állat szó, illetve az animus: lélek, életerő, lelkület, vágy szó átfedi egymást. Hasonló következtetések vonhatók le a harmadik, legutolsó pályaperiódus Vértanú arabs kanca című művéből is, amely az oly beszédes című Isten lovai ciklust nyitotta az 1973-as Versben bujdosó lapjain. Ez a prózavers-remek, az első két versmondat megismételt kápolna szava nem hagy kétséget a szakralizálás szándékáról, „...magzat a lóban, éretlen szájában piros glória a méhlepény" - fenyeget kezdettől a visszafordíthatatlan emléktörténet. Ez a magzat - újabb szó a kisdedre halott: a költemény a motívum visszavétele, nagy Lászlónál nem ritka (a májusmotívum kapcsán már utalhattunk rá), hogy egy-egy motívumát az eredendő vagy uralkodó jelentéstől megfosztva önmaga ellentettjeként is kipróbálja. Alaposabb elemzéssel ilyen motívumnak bizonyulhatna a jcüék-motívum. A kisded-szinonimák, illetve a jelentéstartományok még e viszonylag terjedelmes tanulmányban sem érinthetők maradéktalanul. Kivételes szépsége miatt nem maradhat említetlenül a Havon delelő szivárvány hétköznapiasságában is újszerű szóleleménye, az új pici: „Futnak az édes asszonyok, / akár a szarvasok, / térdelve, törtetve, / térdüket érces hóparázs / horzsolja véres-tüzesre, / s akiben mint az igazgyöngy / remeg az új pici: / gyöngyház-hasát a kismama / hófúváson is átviszi." Fokozott figyelmet érdemel a már eddig is fölmerült baba megnevezés. Ez a szó a motívum körén belül számszerűen a legtöbbször fordul elő: a korai Októbeii naplótól a kései Bárányos dedikációig elkíséri a költőt. Az írásunk címéül választott játékos, fanyar ellentétezés az előbbiből való: „Szemeimet nyitotta a hajnal, / most a csönd is erős muzsika, / levél remeg egy dundi harmattal: / földi a bölcső, égi a baba." Valóság és eszmény, földi és égi találkozik, illetve válik el a kisdedmotívumban - olyképp is, hogy a kisded még és épp „égi", minden, mindenki más, a környezet, a nem-kisded már „földi". A dundi harmat szószerkezet a kisdedfogalom rokon értelmű szavai közé is bekéredzkedik. A Havon delelő szivárványból is ismerős, érték- és szépségtelített gyöngy gördül elő újra az alkalmi Bárányos dedikáció vidám szó-gurigatásában. A játékos vagabund, a költőbarát Kormos István a címzett, „Pista", aki újdonsült apaként „iázik / a gyöngy baba gyöngy örömére", s Luca, „aki gyöngy baba-kislány", ezt kiváltképp meg is érdemli, hiszen Nagy László versbeli kisdedei közt ritka a leányka. A motívumban nem a kisded neme, hanem újszülötti „státusa" a fontos; s ha mégis a neme, akkor Nagy László - mindjárt következnek a példák - örömest „hazabeszél": fiút mond, s talán önmaga csecsemőénjét látja. A motívum baba-előfordulásai közt szinte nincs is ismétlés. A Pityergő bársony emlék a megszült fájdalom (a „villámló babák") képével vall rá a kiteljesedő költőre. A nagy kompozíciók egyike, a Menyegző természetszerű mclléktárgyként tér ki a motívumra: „...ó, nekünk igazi násznagy a tenger, a tenger, / viola távolból nászajándékokat hömpölygető, / baba-pólyákat, csipkés patyolat-hengereket, / hogy