Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

PRAZNOVSZKY MIHÁLY: A Nagy László emlékülés megnyitója

nyok és hiányzók. Ennek végiggondolása is inkább irodalomtörténeti feladat lesz, mintsem álirodalmi álszalonok pletykapartija. Egy híresztelést most rögtön el tudok fojtani: Göncz Árpádot is meghívtuk, aki legutóbbi ittlétén azt mondta: nagyon szívesen jönnék, de én nem nagyon ismertem őt személyesen, nem tudok róla fontosat mondani. Hanem ha megjelenik az anyag kötetben, akkor mindenképpen kérek belőle egyet. Egészen biztosan megjelenik, miként megjelent az elmúlt évi József Attila kötetünk is. Sokan ismerik Önök közül már, szép munka eredménye. Megnyitó gondolataimat visszakanyarítva a rendbe, az emlékezés lehetőségéről és szükségességéréSl, a mindennapi lét fölé emelésének fontosságáról próbáltam suta gondolatokat megfogalmazni. Az emlékezésről, amelynek sokféle formája lehet. A legjobb és a legfontosabb a versek olvasása. Nyomon követhető-e? Azt mondják, igen. Bizonyíték rá a Mag\>ető Kiadó most megjelent Nagy László összese. Úgy tudni, ötezer példányban jelent meg. S ez is elfogy, miként elfogyott a két éve kiadott Inkarnáció ezüstben című válogatás is. Ez persze nem ötezer olvasót jelent, hanem annál sokkal többet, mert hiszen ilyen áron a könyvek helye most igazán a könyvtárakban van - már amelyik még tud állománygyarapításra pénzt szerezni - s innen kiindulva sokszorozzák meg a befogadók matematikai mennyiségét. És emlékezés a tudomány megszólalása is. Nem az ítélkezés súlyával, de annak felelősségével. Nem a kinyilatkoztatás megfellebbezhetetlenségével, de a megértés és megértetés szándékával. Emlékezés maga a kortársi megnyilatkozás is. A baráté, a versmondóé, a költőtársé, az útitársé, a kritikusé, a tesfréré. Hiszen olyan fiatal még ez a nemzedék, amelyből olyan fiatalon szakadt ki Nagy László - s mégis mennyi elmondandója van. Emlékezik a szülőföld, az iszkázi ház újra megmentésével, a hely szellemének pátoszos kinyilatkoztatása helyett annak hogy úgy mondjam, bölcsőtől a sírig való örökítésével nemzedékről nemzedékre. E sokszínű és sokszálú folyamathoz kívántunk mi társulni a magunk eszközeivel és lehetőségeivel. Mindkettőből kevés adatik mostanában számunkra, igyekszünk jól élni vele. Ha sikeríd, köszönjük, hogy részesei lehettünk, ha baj volna, segítsenek. Csak így együtt vihetjük át a túlsó partra mindazt, amire felesküdtünk, amiért élünk s amiért ezt a munkát végezni érdemes. Most két napon át Nagy László lesz velünk. Jó tanácskozást kívánok. (Elhangzott 1995. április 12-én, a Petó'fi Irodalmi Múzeumban)