Botka Ferenc szerk.: „D. T. úr X.–ben”. Tanulmányok és dokumentumok Déry Tiborról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 4. Budapest, 1995)

KÁNTOR LAJOS: Milyen a Déry-novella? (Kert és Országút, illetve valóság, fikció és fmalitás között)

„Végeredményben mire jó ez az adatgyűjtés, ismétlem, kinek válik hasznára?... Ha talán novellát írnék belőle? De azt is minek? Az írói kedv (vagy rutin?) azonban az elmúlt egy-két óra alatt észrevétlenül annyira felduzzadt bennem, hogy elnyomja az értelem szavát. Felhúzom a térdemet, mind a két kezemmel átkarolom, s ettől a fiatalos mozdulattól az alkotó kedv egyszerre magasan felszökik, minden ellentmondást visszautasít. Fiatalos mozdulat? A test emlékszik: kiránduláson alighanem így ültem valamikor a nők lábánál a fűben. Most a Múzsáénál, mely olykor magajándékoz megbízható, bár középszerű szerelmével." (Csupán utalásszerűén vessük közbe: lehetetlen nem gondolnunk a híres Adynovellára: a Szelezsán Rákliel kísérteiére.) „Tehát novella? A környezet megvolna, de miféle történetet tudok kibontani belőle? Segítségül kérve azt a bizonyos, bár fölötte bizonytalan tudásomat a világról? Tudásomat az emberekről. Tudásomat helyükről, illetve helytelenségükről a természetben. Kényszerhelyzetükről a társadalomban. Azokról a bonyolult viszonylatokról, amelyek családhoz, szomszédhoz, hatósághoz, nemzethez, hazához stb. kötözgetik őket. Tudásomat hasi és nemi életükről. Tudásomat már génjeikben felépült jóságukról, gonoszságukról, csillapíthatatlan tudásszomjukról, azaz kíváncsiságukról, rossz arányérzékükről, hibás szemmértékükről, s arról az alapvető képtelenségükről, hogy a bölcs elégedettségnek valamilyen nyugalmi állapotában helyezkedjenek el, a termékeny izgalmat termékeny nyugalommal ötvözve. S tudásomat azokról az olthatatlan agressziókról, amelyeknek kereszttüzében szakadatlanul pusztulnak, mert nem a faj fenntartására hasznosítják őket, mint a növény, s állatvilág, hanem nevetséges hóbortjaik s hiúságuk szekerébe fogják. Tehát a feladat: - mindezt összeadva s egy kevés ihletért is fohászkodva, hogy rakom össze és költöm át az adott elemeket a célnak megfelelően úgy, hogy a történetben bizonyságaim s bizonytalanságom arányosan keveredve elmondják a világ állapotát? (Minek? Okulásul? Ezt most hagyjuk!) Azon kapom magam rajta, mindig a történet felépítését tartva szem előtt, hogy az észlelt jelenségek közül elsősorban azok vonzanak, amelyekről a legkevesebbet tudok, s így léggömb alkatuknál fogva a legalkalmasabbak arra, hogy önkényes tartalommal, világról való állítólagos tudásommal töltsem meg őket." íme: a Kertbe ezúttal is betört az Országút. A továbbiakban Déry felvázol több lehetséges novellaváltozatot - ifjúsága éveinek szigorú ítélkezésétől („amikor minden novellában halomra gyilkoltam hőseimet") a tájhoz illő boldogság-történetig, illetve magát a tájat fő elemmé tevő novelláig. Már-már ennél a megoldásnál maradna - ám a költészet és a próza lényegéről gondolkodva el, kénytelen lemondani e leginkább kedvére való