Botka Ferenc szerk.: „D. T. úr X.–ben”. Tanulmányok és dokumentumok Déry Tiborról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 4. Budapest, 1995)

KÁNTOR LAJOS: Milyen a Déry-novella? (Kert és Országút, illetve valóság, fikció és fmalitás között)

®. ÇT. tir SC.-ùen racionalizált líra - zajlik a történet: az öregember és öregasszony kapcsolatának örökemberi elemzése, amelynek kiszámíthatóságát keresztülhúzza a történelem. A Kert igazságát - az Országúté. A harmadik megidézendő novella: tulajdonképpen nem novella. S ha mégis igen, az írói akarat, az alkotásvágy és az öregkori lehetőség összeütközésének „sztorija". Novella az öreg íróról. De a novellaírásról is. Vagy inkább műhelytanulmány? Eredetileg naplójegyzetnek készült, 1966 júliusában, Balatonfüred fölött, a Tamáshegy oldalában. A napok Iwrdalékából (Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1972.) került át az elbeszélésgyűjteménybe. Igaz, már naplófeljegyzés formájában ezt az alcímet viselte-. „Tűnődés, novella helyett"; megőrizve a műfaji meghatározást, a Tlieokritosz Újpesten II. kötetében kapta az Egy füredi délelőtt címet - s a végső soron elfogadható, megérdemelt előléptetést, az életmű összefüggésében. Most - mint Déry Tibor „őszikéinek" egyik remekét - középpontba állítva vegyük szemügyre, mert alighanem többet mond el, fogalmi bontásban is, az íróról, mint elbeszélő művészete elemzőinek hada. A Kert novellája - két sornyi kétkedő, önironikus bejegyzés után - a helyzet, a helyszín pontos leírásával kezdődik. A tárgyszerű semlegességet azonban már a második bekezdés megbontja, a naiv olvasó által mindentudónak képzelt alkotó önleleplezésével: „Minthogy nem ismerem a (bokor) nevét, nem tudom birtokba venni. De amilyen kicsi, mégis kettéválasztja maga alatt a Balaton zöldesszürke vizét: dőljünk be a látszatnak!" Aztán egy banális mondat: „Csönd van." Ám ez Dérynéi így folytatódik: „Dőljünk be a csönd látszatának is, ne bontsuk ki szálait. A fülnek más a hallása, mint a képzeletnek." Leírás következik ismét, annak a közlése, hogy az írót otthagyja kutyája; Luca bizonyára hazaindult. Kommentár: „Sajnáljam? A felelősségnek egy fűszálnyi súlyával megkönnyebbültem ugyan, de elmarad a klasszikus jelenet, amelyet annyira kedvelek: ülök a fűben, a kutya mellém heveredik, és egész testével combomnak dőlve és bekötve magát testi létembe, hegyezett füllel kifigyel a tájba. Ez hát elmarad. S tetejébe ő hagyott el engem, nem én küldtem el! Vereség." A csönd látszatának bedőlt szerző felállva a fonyódi hegyekig lát. „Mármint ilyenkor, tiszta időben, amikor a természet nem függönyözi el alapvető kérdéseit, és farkasszemet néz eszméletemmel. De most ülök, beszűkítem magam, testemmel az anyaföldhöz kötődve, környezetemet is beszűkítve, s a kicsiny, boldogító, vagy jobban mondva, a boldogság téveszméjével töltekező részleteket figyelve, nézem magam alatt tíz lépésnyire a sárgán virágzó bokrot, amelynek nem tudom a nevét." Most már haladjunk nagyobb léptekkel „egy füredi délelőtt" fölfejtésében hiszen célunk nem e mű (naplójegyzet? novella?) struktúrának leírása, hanem