Botka Ferenc szerk.: „D. T. úr X.–ben”. Tanulmányok és dokumentumok Déry Tiborról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 4. Budapest, 1995)

SZABÓ B. ISTVÁN: Déry és a film

Qó.&iúr sc:-fen < Izítfet ÚS. S/s/oíúi hőstett" patetikusságát. Hasonló megoldást javasolt a filmgyárnak benyújtott filmnovella-változatban is. Várkonyi Zoltán, mint rendező, kapva kapott a jó minőségű, azonkívül „mai tárgyú", „munkás témájú" írói nyersanyagon (azért is, mert ezzel kikapaszkodhatott abból a kátyúból, amelybe A Jiarag riapja című, 1919-es Sándor Kálmán-dráma megfilmesítésével, pontosabban Rákosi Mátyásnak e készülő filmet és az 1919-es forradalmakat ülető sajátlagos értelmezési igényeivel öszszefüggésben jutott '). Déry, immár mint felkért és szerződött forgatókönyvíró, azt gondolta, hogy a majdani film alkotóival ugyanúgy kell leellenőrizni, hitelesíteni a történet egyes mozzanatait, mint tette egy évvel azelőtt Lakos György riportjával. Kieszközölte tehát, hogy utazzék fel vele a Bükkfennsíkra terepszemlére a stáb vezérkara: Várkonyin kívül az ekkor debütáló társrendező Makk Károly, a dramaturg Bacsó Péter, az operatőr Pásztor István, a gyártásvezető Lénárt István, s talán még mások is. A hangulat odafent - a résztvevők visszaemlékezése szerint remek volt, bár Déry törekvése a nyomozati pontosságú helyszínelése hamar kudarcba fulladt. Tapasztalhatta, hogy a filmeseket - a realista filmeseket is! - egészen más foglalkoztatja, mint a realista írót. Be kellett látnia, hogy a filmforgatás egészében imitáció (csalás, ha tetszik), s a film hitele egyáltalán nem azon áll vagy bukik, hogy az eredeti helyszínen forgatják-e le, vagy egy másik helyen (ahol például a színészek és a stábtagok könnyebben szállíthatók és elszállásolhatok.) A forgatócsoportnak egyébként kivételes szerencséje is volt: alighogy elkezdődött a forgatás, 1953 telén évtizede nem látott, hatalmas, gyönyörű havazás zúdult a kiválasztott helyszínre, ami tényleg hozzájárult a történet hitelesítéséhez. A filmkészítők másféle „bravúr-stikli" lehetőségét látták az elbeszélésben, mint az író. A hótól elzárt emberek gigászi erőfeszítésében valami ki nem mondott, valami elhallgatott, egyetemesebb jelentést: a bezártság, a fogságba ejtettség, a kiszolgáltatottság érzését és az ellene közösen fellépő emberi szolidaritás igényét. E mögöttes tartalom sugalmazását segítette érvényesülni az egész film - korát megelőző - formanyelve: a kihagyásos, elhallgatásokra, csendekre sokat bízó, szűkszavú beszédmód. A film talán épp emiatt nem versenghetett közönségsikerben a vele egyidőben bemutatott féktelenül romantikus giccsekkel vagy a gátlástalanul szórakoztató vígjátékokkal, de tisztes szakmai elismerésben részesült. 8 Déry enm nyilatkozott a filmről, de valószínűleg világosan látta, hogy ami a filmen pereg, az nem az ő elbeszélésének és nem is Lakos riportjának az igazsága, hanem attól majdnem független teljesítmény. Első filmezési tapasztalatai tehát aligha vonzották mágikus erővel a filmművészet bűvkörébe, de nem is riasztották el mindörökre onnét.