Botka Ferenc szerk.: „D. T. úr X.–ben”. Tanulmányok és dokumentumok Déry Tiborról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 4. Budapest, 1995)

BORI IMRE: Pontok Déry Tibor lírájának térképén

mert a versbeszédével jutott kátyúba. Ne fogadjuk el mindezek után Ungvári Tamásnak azt a mondatát, amelyben Déiy verseit „irodalmi ifjúsága hervadó tanúinak" nevezte, még ha maga Déry esetleg nem tiltakozott ez állítás ellen. A lírikus Déiy arcképét azonban nem rajzolta meg senki nagyobb ambícióval, legfeljebb puha ceruzával készítettük halvány rajzát el, markáns vonásait pedig elfeledtük meghúzni, mert csak kötelességből, tehát ímmel-ámmal írtunk verseiről, holott azok nem mulandó epizódját képezik az író életművének, de a XX. századi magyar lírai érzékenység történetének sem, s most is állítom, mint állítottam huszonöt évvel ezelőtt, hogy az 1928-as Énekelnek és meglbalnak című kötete a magyar szürrealizmus e korszakának komplett és jelentős versgyűjteménye. Nagy általánosságban is szólni kell erről a líráról. Elmondható, hogy a Ló, búza, ember 1922-ben még az expresszionizmus csillaképéhez igazodó költőről vallott, az 1928-as kötete pedig a szürrealizmus kalandját vállalóról beszélt. Az expresszionista életérzés disszonanciáját megfogalmazta elméletileg is, képileg is. „Én úgy éreztem, hogy az élet rendetlen, és hogy mi végre küzdeni epileptikus istenekkel és érni kalászmódra és füttyszóra halni minek!" (Barátom nálam aludt) S érdemes fülünkbe csalni A gyújtogatok című expresszionista prózaversének képzenéjét: „Nagy viaszgyertyákkal kezükben vándorolnak a planétán, mely csendben forog égő világok között. Szájukon kialudt gyárak súlya, térdük véres és földes, zsebükből száradt kenyérhéj lóg és leheletükön, mint tenyéren a legyek, sebes lábakkal táncol az isten. Sárga fürtjeikben alázat és járásuk mint az óraingáé... tik-tak, tik-tak, szárazon zuhannak a hegyek és városok fölött..." Jól érzékelhetőek a változások az elkövetkező években, hiszen most már nem „valószerűségekról" beszél, hanem az „új valóságok világáról", ahogyan kritikusa a Nyugatban definiálta. A költő kezében ott látni akkor már a szürrealizmus varázspálcáját és a versekben az asszociációk szabadsága van, a képzelet nem tiszteli azokat a hagyományos határokat sem, amelyeket expresszionista korszakának idején még tisztelni látszott. Olyan világról adnak hírt Déry versei, melynek elemei szabad vegyértékúvé váltak, és a képzelet intésére a költő vágyott rendjének, harmóniájának törvénye szerint kapcsolódnak egymáshoz. Kritikusa, Szegi Pál „elintézetlen képeknek" nevezi a Déry-versekben található képeket, mert nevet keresett a versekben vissza-visszatérő állandó helyzetnek, motívumnak, képnek. Csodás világ volt születőben a Déiy-versekben: felhőállatok, kétfejű sötét lovak, üvegszigetek, tenyéren forgó fekete juhok, őserdők, de alföldi kietlenségek is, amelyek fölött a délibáb rejtett titkoktól vibrál. E jellemzéskisérleten túl talán érdekkel bír, ha első versének egyikről, a Kortárs 1979. januári számában Réz Pál gondozásában megjelent verses eposzáról ejtünk szót, illetve ha A nagy telién sajátos recepcióját idézzük az emlékezetbe.