Tasi József szerk.: „A Dunánál”. Tanulmányok József Attiláról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 3. Budapest, 1995)

SZIGETI LAJOS SÁNDOR: „iramló fényt a tengeren" (Menekülés- és teremtésmítosz József Attila lírájában)

nevezé. És látá Isten, hogy jó."

4 A József Attila-i értelmezés is hasonló, de az elválasztás-elválasztódás jelképezheti a gyermeknek az anyatestből való kiszakadását is, ezért van, hogy a föld úgy vágyik vissza a vízbe, mint a férfi az asszonyölbe, ez a magyarázata a korai versek felfokozott, kérkedő - többnyire a világteremtés ürügyén megnyilvánuló - szexualitásának, fallikus szimbólumok gyakori szerepeltetésének (kalapács, gerely, torony, páncélvonat, hal, szomorúfűz); igen gyakori kép a vízbe (tóba, folyóba, patakba, tengerbe) hulló tárgy vagy élőlény (kő, meteor, madár). Az idevonatkozó legjellemzőbb darabokat is ekkor írja (Kovács, A csapat, Hívogató). A világteremtés első, extenzív szakaszának művei ezek, közülük programversnek A világ megteremtése, A Kozmosz éneke című szonettkoszorú és a Medáliák tekinthető, ezekben a költő mintegy előadja a maga szabályos teremtéstörténetét, mégpedig úgy, hogy e művei már megelőlegzik az érett korszakot, szoros szálakkal kötődnek a késői költeményekhez: „Külön világot alkotok magam. / Mert mint baktériumnak csepp is tenger, / Idegen, messzi bolygó minden ember, / Kinek csak vágya, álma, gondja van." (A Kozmosz éneke). Van olyan korai verse is, melyben keserű-groteszk iróniával utal menny és pokol kettősségére is: „Pokolbeli gonosz tenger vonagló agyunk / S világtalan angyalaink mi magunk vagyunk." (Minden rendű emberi dolgokhoz). 1927-ben született a baráthoz szóló vers, a Két vázlat második darabja, a Németh Andor. Egy nagyon tiszta vízcseppet dörgöljetek a szemire harminchat éve várja már térden a kékpúpú teve. Lidi, főzz neki húslevest, rabbi, mondj neki kabbalát, vegyetek békákat neki, hogy legyen népe legalább. Vad ágyúszóval vágtatott gyöngyház-korán a tenger át, két fürtjén őrzi a leölt halacskák szürke sóhaját. A harmadik szakaszt Hankiss Elemér, mint József Attila első, már tökéletesen komplex képét vizsgálta. Értelmezése szerint a „gyöngyház-korán" metaforikus jelző azt mutatja, hogy a gyerekkor éppoly sebezhető, éppoly gyöngyösen fénylő, mint a kagyló, e jelzőtől függ egy újabb metafora, a „tenger", mely úgy veszi körül, s úgy rejti magában a gyöngyházkagylót, mint az élet, a világ a növekvő gyermeket. Ez a tenger azonban ahelyett, hogy rejtette, óvta, táplálta volna a kagylót, „átvágtatott" rajta, mégpedig ágyúszóval, a háborúra utalva, mely átdübörgött a vers hősének ifjúkorán, a szakasz-záró metatézis pedig a szürke mundéros, s a halálban szürkére sápadó katonák metaforája („halacskák szürke sóhaját").

5 Hankiss gondolatmenetét „igazolni" látszik Németh Andor nem sokkal a költő halála után született írása. „Mikor József Attilával megismerkedtem, mindketten végtelenül elhagyatottak voltunk. (...) Találkozásunk évében még mélységesen rám nehezedett a Fekete kolos-