Tasi József szerk.: „A Dunánál”. Tanulmányok József Attiláról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 3. Budapest, 1995)

SZIGETI LAJOS SÁNDOR: „iramló fényt a tengeren" (Menekülés- és teremtésmítosz József Attila lírájában)

IRAMLÓ FÉNYT A TENGEREN (Menekülés- és teremtésmítosz József Attila lírájában) séges menekülésmítosza a csönd, a hallgatás világa: a csönd állapotában a költó' nyelven túli nyelven tud megszólalni; a Pilinszky János megfogalmazta néma beszéd el nem érhető, de megkísérelhető elvének érvényesülése kegyelmi állapot, s mint ilyen, a teremtés lehetősége. Ezt példázza kitűnően József Attila egy különös verse, melynek címe nem a megszokott helyen, a szöveg fölött, hanem a szövegben található: Különösen a második sor az, amely a költői nyelvet új helyzetbe hozza, benne a nyelvi jelsor önmagát jelöli. íme, a kegyelmi állapot, a teljes jelazonosság állapota: a teremtés lehetősége és kényszere. S a költő nem is tesz mást, mint teremt: önnönmagát, viszonylatait s a köré létfeltételéül szükséges teljes univerzumot: „Én a széken, az a földön / és a Föld a Nap alatt, / a naprendszer meg a börtön / csillagzatokkal halad - / mindenség a semmiségbe, / mint fordítva, bennem épp e / gondolat." Ez a vers az utolsó, melyet nyomtatásban még látott, nem sokkal halála előtt, a költő. Fölmerülhet a kérdés, vajon a teremtés motívuma maga mennyire foglalkoztatta a költőt? A kérdésre úgy adhatnánk választ, ha nyomon követnénk az őselemszimbolika törvényei szerint építkező verseket, illetve a négy őselem: a föld, a levegő, a víz és a tűz motívumát, illetve archetípusát

1 ezek ugyanis föl-fölcsillannak már a legkorábbi versekben is s végigkísérik az egész életművet, mégis választunk is közülük, mégpedig a víz, pontosabban a tenger képét-képzetét, annál is inkább, mert a korai művek e vonatkozásában is Adyt követik, aki pedig ebben is az első jellegzetesen modern magyar költő. huszadik századi költő egyik lehetfme, itt a költeményem, Ez a második sora. K betűkkel szól keményen címe: „Költőnk és Kora ".