Tasi József szerk.: „A Dunánál”. Tanulmányok József Attiláról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 3. Budapest, 1995)

SZÍVÓS MIHÁLY: Válság és eszmélet. József Attila filozófiai fejlődésének vázlata 1935-ig

mula a „cél - alany" és az „eszköz - tárgy" párhuzamok, illetve általánosítások folytán elméleti hátteret képez a József Attila-i etika megértéséhez. Ennek az etikának az alapgondolatait az Eszmélet c. versében bontakoztatta ki. V. József Attila gondolkodói helyzete bonyolultabbá vált azáltal, hogy a marxizmussal való belső és külső, nyilvánosságra került oppozíciója mellett ellentmondásba keveredett a marxizmus védelmezése során. Ez az ellentmondás két 1932-ben írt kritikájának álláspontja között mutatkozott. E két mű egyike kritikai reflexió egy cikkre, a másik egy könyvrecenzió, melyeket abban az évben írt, amikor az Egyéniség és valóság c. tanulmánya megszületett. Mind a bírált cikk, mind pedig a bírált könyv ugyanazon szerző, a szociáldemokrata Totis Béla tollából származik. A cikk kritikájának címe Természettudomány és marxizmus és ebben József Attila mint marxista az etikai kérdésfeltevést így utasítja el: „A marxista azonban tudományosan, a proletárság felszabadításának tárgyi tudománya, a marxizmus szempontjából osztályoz, tehát megítélésének etikai formája és tartalma elvész... Hiszen a marxizmusra nem az jellemző, hogy kollektív, hanem hogy kollektivista és nem is etikai, hanem tudományos és csak annyiban etikai, amennyiben a tudományosság az."

3

" Ezt az etikaellenes álláspontját, mely korábbi gondolatvilágával erősen ellentétes, még megtetőzi azzal, hogy elutasítja az „általános emberi szolidaritást".

34 Másrészről ugyanennek a szerzőnek Az ifjúság nemi problémái c. könyvéről írt kritikát és ebben a magát marxistának és freudistának valló szerzővel vitatkozva, a nyers stílus ellenére mégis éppen az etikai szempont másfajta jogosultságát ismeri el: állandóan felelősségről, erkölcsről, lelkiismeretről, a lélek szigorú bírájáról beszél, holott minden parapatiás, neurotikus, ideges ember a felelősségnek, az erkölcsnek, a lelkiismeretnek, a lélek szigorú bírájának a betege ma. Ez természetes is, hiszen a társadalmi lét határozza meg a tudatot, márpedig tőkés, azaz megoldhatatlan ellentmondásokkal teljes társadalomban élünk, tehát megoldhatatlan ellentmondásokkal, konfliktusokkal teljes az egyén erkölcse, lelkiismerete is."

35 A társadalom által beteggé tett egyén tudományos vizsgálata tehát igényli az elemzés kiterjesztését az etikai konfliktus területére is. Tehát a marxista számára nemcsak annyiban fontos az etika, amennyiben a tudományosság etikus, hanem a tudományos vizsgálat részleteiben is, az elemzésnek legalább egyik, éspedig tartalmi dimenziójaként: „...úgy a tudományos szocializmus, mint a pszichoanalízis azt tanítja, hogy az egyén számára az erkölcsök a társadalommal együtt adottak, az egyén ezeket az erkölcsöket még gyermekkorában, amikor tudatával feldolgozni még nem tudja, a magáévá teszi."

36 Az ellentmondás tehát ott van a két álláspont között, hogy József Attila mindkét írásában mint a tiszta marxizmus védelmezője lép fel és mint ilyen az egyik írásában fölöslegesnek minősíti, a másikban viszont mégiscsak szükségesnek ismeri el az etikai vizsgálódást. A két álláspont közötti ellentét fontosságát aláhúzza azt is, amit a forradalmár etikai státuszáról ír ugyanott: „Forradalmárt nem is köt a polgári társadalom erkölcse, felelősségérzete, a nagyobb részt amúgyis polgári érdekeket szolgáló humanizmus. Ha megvan benne mégis (hiszen a forradalmár is ebben a társadalomban nyerte létét és tudatát), akkor állandóan küzd maga ellen is, (ami parapatiás tünet is lehet).

37 A neurotikus forradalmár - ez ő maga. Adva volt tehát a megoldandó