Tasi József szerk.: „A Dunánál”. Tanulmányok József Attiláról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 3. Budapest, 1995)

JANZER FRIGYES: A „két vonulat", a Flóra-versek és az Óda

Egy ölelésben, asszonyok, ki halna meg velem? Oly gyors a nyaram s lassú a telem • az ősz kockája kit mutat nekem? A lesi-csősz idő elől ki szállna el velem? Csillagok rácsa csillog az égen: ilyen pincében tart az értelem! A mindenséget, asszonyok Iá vetné szét velem? Ugyanez e gyermek iránti vágy fogalmazódik meg évekkel a Flóra-versek előtt, az Ódában is. A termékeny női testhez szóló himnikus rész után következik a vers csúcspontja, az 5. rész. Csúcspont ez, de nem a beteljesülés, és nem csak a nő hiányában nem lehet az. Ezt olvassuk: Mint alvadt vérdarabok, úgy hullnak eléd ezek a szavak Nem a beteljesülés, nem a „törvény"

34 beteljesülésének a képei ezek. Minden a kisiklottságot sugallja; azt olvassuk: „eléd", talán ahelyett: „beléd"; azt olvassuk: „szavak", puszta szavak, a megtermékenyítő „magvak" helyett. A képet az „alvadt vérdarabok" teszik igazán nyomasztóvá: mintha egy vetélő nőt látnánk magunk előtt. Eközben a versben ott van a halál árnyéka is: De szorgos szerveim, kik újjászülnek napról napra, már fölkészülnek, hogy elnémuljanak Ezek után következik a vers abszolút csúcspontja

35

. Az egyre gyorsuló, ziháló lélegzést idéző ritmus a távollevő, a törvényt be nem teljesítő nőhöz szóló felszólítást, sikolyt készíti elő: De addig mind kiált Kit két ezer millió embernek sokaságából kiszemelnek, te egyetlen, te lágy bölcső, erős sír, eleven ágy, fogadj magadba!... Ha ez nem felszólításként hangozna el, hanem a beteljesülés felkiáltásaként, akkor az emberi lét háromféle fekvőhelye harmonikusan, békében állna itt. A szexualitás lehetne az az erő, amely ki tudná békíteni az egyént a halállal, az utód, a gyermek révén biztosítaná halhatatlanságát. Ez azonban el nem ért vágy

36 marad az Ódában;