Tasi József szerk.: „A Dunánál”. Tanulmányok József Attiláról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 3. Budapest, 1995)

JANZER FRIGYES: A „két vonulat", a Flóra-versek és az Óda

később - láttunk rá példát - a Flóra-versek némelyikében közeli (nem életrajzi értelemben közeli) remény. Egy zárójeles, éteri hangú szakasz követi a vers érzelmi csúcspontját. Egyszerre láthatjuk itt ezen állapot fiziológiai jeleit, és közben az eszmélést . Török Gáborral érthetünk itt egyet: A lírai én tehát rádöbben - éppúgy, mint a Kései sirató utolsó versszakában -, hogy látomáshoz beszélt, hogy egyedül van. Eszmélkedve méri fel valódi helyzetét, melyet már az első sorok megjelöltek, s e szituációban az elveszettséget már nem a látomásnak vallja, hanem önmagában. Ezt a közlési váltást jelöli a zárójel [...l

38 Az „örökkévalóságot", a termékeny nőt el nem érő költő ebben a részben érti meg végleg: El vagyok veszve, azt hiszem. A vers ezen a ponton - bizonyos értelemben - a végére ért. A Mellékdal újra jelzi a nő távollétét. A költő nagyon bizonytalanul („talán" - olvassuk többször egymás után) a keresésére indul. Ritmusában is a nő hiányát panaszoló Gyermekké tettél 3. szakaszához hasonlóan fogalmaz a költő. A vágyott kép a József Attila fiatalkori verseiben álmodott idillikus hangulatú családra emlékeztet: Hogy az urunk megjön este, mosdóvízzel, vacsorával, csókkal várjuk, ingerkedünk, játszadozunk, csitítjuk, ha bajjal van, egész éjjel ölelgetjük s gömbölyödő kis hasunkat nézegetjük hajnalban. (Fiatal asszonyok éneke)

39 Az 1937 első felében keletkezett Flóra-versek az Ódánál közelebb tudtak kerülni ahhoz a célhoz, hogy összhangot teremtsenek az egyszerre létező kétféle én, kétféle világszemlélet között. Jelenlevőbb bennük a nő alakja, még akkor is, ha sokszor különös, utópisztikus e versek hangneme. Természetesen eközben is fennmaradt a két vonulat. Olyan versek íródtak ekkor, mint egyik oldalról a Bukj föl az árból, másik oldalról pedig a Születésnapomra. Azután az 1937-es év második felétől a Kiáltozás-vonulat versei lesznek az uralkodók (Tudod, hogy nincs bocsánat, ,JKöltőnk és Kora" sth), elvész a Flóra-szerelem mindent megoldani képes hatalma. A kései korszak három verscsoportjának érdekes az egymáshoz való kapcsolódása. A Kiáltozás-vonulat verseiből rálátás nyílik az A Dwrtíí«á/-vonulatban levőkre, fordítva viszont nem. Az utóbbiak - naivabb - szemlélete természeténél fogva kizárja, hogy a másik látásmódját is birtokolja. A semmi verseiből azonban ismerősnek tűnik a költő saját, másik énje is; tudatában van korábbi, 1933 előtti énje széthasadásának: Gondoljátok meg: Ezen a világon nincs senkim, semmim. S mit úgy hívtam: én, az sincsen. Utolsó morzsáit rágom, (Ki-be ugrál...)