Tasi József szerk.: „A Dunánál”. Tanulmányok József Attiláról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 3. Budapest, 1995)

JANZER FRIGYES: A „két vonulat", a Flóra-versek és az Óda

ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál, mert az őssejtig vagyok minden ős A Dunánálban József Attila számára azonban nem a biológiai lét játssza a fő szerepet, ellentétben az Óda férfiával, aki csupán ettől várhatja a megoldást saját halandóságára. Nem is annyira a nőhöz, nem is csupán testéhez, hanem magához a termékenységhez, a géneket átörökítő erőhöz szól az Oda: „termékeny tested"; „méhednek áldott gyümölcse" - jellemzi a nőt a költő. A szexualitás tehát a semmi világából az öröklétbe való átkerülés lehetőségét tartogatja; ennek a vágyát olvashatjuk ki a 4. rész alábbi soraiból: Vérköreid, miként a rózsabokrok, reszketnek szüntelen. Vagy: „Az örök anyag", de legfőképpen a rész zárásában: tartalmaidban ott bolyong az öntudatlan örökkévalóság. A szerelemvallás, mint megoldás a semmire, persze irracionális menedék, mégis van egy racionális eleme: a gyermek teremtése. S ahogy a történelem értelmetlenségével szembesülő, öngyilkosságra gondoló Ádámot is csupán egy „érv" győzheti meg, az Óda és a Flóra-versek József Attilája is ebben találhatja meg a megoldást a világ semmijére és saját halandóságára

33

: Flóra, csináljunk gyereket, hadd vessen cigánykereket mert én nehéz vagyok már (Flóra, csináljunk gyereket...) Vagy: Mert mi teremtünk szép, okos lányt és bátor, értelmes fiút, ki őriz belőlünk egy foszlányt, mint nap fényéből a Tejút,és ha csak pislog már a Nap, sarjaink bízóan csacsogva jó gépen tovább szállanak a művelhető csillagokba. (Március) Ezt az erőt kereste már a Flóra-szerelem előtti időszakban is József Attila. Érdemes egészében is idézni a Jaj, majdnem... című költeményt, ahol tisztán láthatjuk azt a hiányt, amely létrehozta a Flóra-szerelem verseit: Jaj, majdnem szétfeszít a szerelem! Jaj, majdnem összenyom a félelem!