Tasi József szerk.: „A Dunánál”. Tanulmányok József Attiláról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 3. Budapest, 1995)
JANZER FRIGYES: A „két vonulat", a Flóra-versek és az Óda
Óda A vers a Reménytelenül után keletkezett, azaz a kései költészet két vonulatra szakadása után. Az Ódát a szakirodalom túlnyomó többsége diadalmas versként tartja nyilván. Van azonban néhány igencsak zavaró, sőt nyomasztó pont ebben a költeményben. A „te édes mostoha!" részről így ír Beney Zsuzsa: Rejtélyes és nagyon személyes a megszólítás: „te édes mostoha". Nemcsak a József Attilára oly jellemző anyakomplexusról árulkodik, hanem, akarvaakaratlanul, valami ambivalens jelleget is ad ennek a máskülönben egyértelműen himnikus versnek 25 A következőkben egy, az eddigiektől eltérő értelmezését kívánjuk adni a költeménynek: látni fogjuk, hogy nem csak egyes részei, de az egész is sokkal megrázóbb és fájdalmasabb, mint ahogy az a köztudatban él. Érdekes és fontos megfigyelés tett Levendel Júlia és Horgas Béla a költemény zenei felépítéséről: [...] a vers hangulata, a hangok, a szavak és mondatok hangteste, hangformája, mint a mű kísérőzenéje, egy szeretkezés modelljét építi fel. 26 Valóban: a csendes, tűnődő kezdés után pulzáló; hol gyorsuló, hol kissé megnyugodó, majd még sodróbb lendületű részek követik egymást, míg el nem éri a vers az 5. rész csúcspontját. A költemény zenei felépítése tehát valóban egy beteljesült szeretkezést látszik felidézni. Fel kell azonban figyelnünk Török Gábor megjegyzésére a vers első részéről: S most gyönyörű lelki tény ábrázolása következik: a nehéz szerelemmel telt férfi - magányában - a természet szépségeibe is a szeretett nő vonásait látja bele. [...JA költő egyes szám második személye, felhívottja tehát látomásalak A csak látomásként jelenlevő szerelmeséhez szól a vers egészen az ötödik tétel 102. soráig. 27 Könnyen alá lehet támasztani ezeket a szavakat. „Az úton senki, senki" - olvassuk a nyomatékosított kijelentést, s közben a hegyek a szeretett nő homlokát, a szél a szoknyáját, a lombok a haját (és így folytathatnánk) asszociálják. S a férfi, a költő elhagyatva 28 („Szoktatom szívemet a csendhez.") képzel bele egy nőt a tájba 29 ; már a vers elején gyönyörű áthajlással érzékelteti, hogy egy (a) hiányzó kedves alakjára kell gondolnia: Az ifjú nyár könnyű szellője, mint egy kedves vacsora melege, száll. A vers 3. részében is nyilvánvaló a nő (egyben anya, pontosabban mostoha) távolléte:
