Tasi József szerk.: „A Dunánál”. Tanulmányok József Attiláról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 3. Budapest, 1995)

JANZER FRIGYES: A „két vonulat", a Flóra-versek és az Óda

de te némán ülsz fiilemben. Csillagok gyúlnak és lehullnak, de te megálltál szememben, ízed, miként a barlangban a csend, számban kihűlve leng Itt nem csak az a hangsúlyos: jelen vagy bennem, hanem az is: bennem vagy jelen. Ezek után a negyedik részben már nincs is kétség: a nő nincs a költő mellett, s semmi nem utal arra, hogy belépne a vers terébe. Arra, hogy a költemény 5. és 6. részében is távol van, még utalni fogunk. Az eddig látottak alapján is nyilvánvaló, hogy a vers nem jeleníthet meg egy szeretkezést: a nő hiányában ez csupán annak elképzelése lehet, azaz önkielégítés (bármennyire is fájó ezt kimondani a „világirodalom legszebb szerelmes verséről"). Nem csupán az természetesen, mint ahogy idáig sem lehetett kétséges, hogy az Óda nem egyszerűen szerelmes vers, sőt talán nem is elsősorban az. Filozófiai mélysége van ennek a szerelemnek: Elmémbe, mint a fémbe a savak, ösztöneimmel belemartalak, te kedves, szép alak, lényed ott minden lényeget kitölt. Rögtön feltűnik a különös megfogalmazás, amit Beney Zsuzsa így értelmez: Tulajdonképpen sok más szó állhatna itt a lényeget helyett, csakhogy éppen ennek rendkívül szuggesztív hatása is kelti azt az érzést, hogy egyetlen főnév sem lenne ilyen mélyen, sziklakeményen ellentétes a „kitölt" igével. Kitölteni az űrt, a homorúságot, az edényt - egyszóval: a formát - lehet, semmiképpen sem a lényeget.

30 A nő szerelme és a szeretkezés tehát valamiféle hiányt, sőt magát a hiányt, az űrt lenne hivatott kitölteni. Azzal, hogy az űr helyett lényeg áll itt, azonosítódik a kettő. A szerelemnek, a szexualitásnak vallásos mélységű szerepe van

31 : S mint megnyílt értelembe az ige, alászállhatok rejtelmeibe!... Külön jelentősége lesz még annak, hogy a női test az az „értelem", amelyre szüksége van a férfinak. S hogy mennyire, azt a 2. és 3. egységnek a Flóra 1-5. Mát két milliárd... kezdetű részével való párhuzama is mutatja. A gyermek - vermek - termek rímek pedig egy másik Flóra-vers rímeit előlegezik meg, a [Ha nem szorítsz ... ] kezdetűét {vernek - gyermek - termet); hozzátehetjük, a „terem"-képhez mindkét helyen a „fény" igénye társul. A „semmiség" és az „ige" vagy a 2. rész máshol össze nem férő fogalmai különös módon kapcsolódnak itt egymáshoz a szerelem, a nő által: Óh mennyire szeretlek téged, ki szóra bírtad egyaránt a szív legmélyebb üregeiben