Tasi József szerk.: „A Dunánál”. Tanulmányok József Attiláról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 3. Budapest, 1995)

Vallomások József Attiláról - GÖMÖRI GYÖRGY: József Attiláról

Mondanom sem kell, hogy a félreidézés szándékos volt: a „Hazám" német gyarmatából szántszándékkal csináltam „idegen"-t nem valami szovjetgyűlölet szellemében, hiszen én a háború végét, mint fölszabadulást éltem meg - hanem abban a meggyőződésben, hogy kilenc évvel a háború befejezése után nincsen szükségünk szovjet csapatok jelenlétére Magyarországon. Hangsúlyozom, 1953-54-ben sokadmagammal még hittem abban, lehetséges és létrejöhet egy valóban magyar szellemű demokratikus szocializmus; ez a reménység aztán szorosan kapcsolódott Nagy Imre reformterveihez. De mint tudjuk, Nagy Imrét 1954 végén félretették és bár nem sikerült teljesen resztalinizálni Magyarországot, Rákosiéknak sikerült megakadályozniuk az ésszerű reformok kibontakozását. Ebben az 56-ot megelőző időszakban József Attila egy másik verse lett a politikai mottóm, alapszövegem - a „Levegőt!". S talán nem csalódom, ha azt hiszem, az én nemzedékem számára'ez volt az 56-os magyar forradalom egyik kulcsverse. Később külön elemzést írtam róla, megjelent a Nyugati magyar tanulmányírók, Bern, 1987 antológiájában. Hányszor, de hányszor mondtuk el egymásnak a forradalom előtti hónapokban, még nem egészen felnőttek, de már tettre érett fiatalok: Felnőttem már. Szaporodik fogamban az idegen anyag, mint szivemben a halál. De jogom van és lélek vagy agyag még nem vagyok s nem oly becses az irhám, hogy érett fővel szótlanul kibírnám, ha nem vagyok szabad! A lap, amit a forradalom napjaiban többedmagammal szerkesztettem, az Egyetemi Ifjúság ezért vállalta fel, s tette fejlécére a mottót: „Jöjj el, szabadság, te szülj nekem rendet..." Biztosan lesznek, akik Attila kötődését ötvenhathoz tagadják, vagy alábecsülik. De hadd utaljak arra az Attilára, aki nem hisz a „fasiszta kommunizmus" meséjében, helyette egy olyan rendre vágyik, amelyben egy ideáltípusú szocializmus elválaszthatatlan a demokráciától. Akkoriban mi is ebben hittünk. Párbeszédem Attilával külföldön élve is folytatódott. Egyes sorait kiindulópontnak használtam verseimhez, amelyek mind kevésbé foglalkoztak politikai ábrándokkal. Hadd idézzem azért egy a Kádár-korszak idején írt kis epigrammámat, a címe: ,JEgy József Attila sorra"; ami így hangzik: „Ahol a lapítás a rend / mindig érzem a kénytelent." Másutt egy, a nőknek a költészethez való viszonyáról szóló versben bukkan föl ez az idézet: „egy jómódú leányt szerettem, / osztálya...", amit aztán a következő sorokban én a hamis tudat menyilvánulásának tekintek. És Attila versei közt ott van a felejthetetlenül keserédes „Születésnapomra", amit (mivelhogy mindketten április elején születtünk) így parafrazáltam pár éve egyik versemben: „sokadik éves lettem én / s nem meglepetés ez, csupán / lírai reflex (után -) / érzéses költemény". Mint ahogy ,J.engőhídon" c. versem első sorai „leginkább itt van mégiscsak honom / ez: itthon, bár máshol az otthonom..." is nyilvánvalóan kapcsolódnak az Jme hát megleltem hazámat..." indító soraihoz. Ezzel kapcsolatban elgondolkodtató, miért lehet releváns József Attilának nemcsak nyelvi teljesítménye, hanem léthelyzete is egy külföldön élő, emigráns magyarnak. Szerintem azért, mert József Attila bizonyos értelemben maga is emigrált a nyomasztó jelenből - először egy elképzelt,