Tasi József szerk.: „A Dunánál”. Tanulmányok József Attiláról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 3. Budapest, 1995)

Vallomások József Attiláról - GÖMÖRI GYÖRGY: József Attiláról

JÓZSEF ATTILÁRÓL 4** lyanyelvének nagy költőivel kettős viszonyban áll az ember, ha maga is versszerző. Állandó párbeszédet folytat, s a befogadói viszony mellett „továbbalkotói" viszonyban van velük. Ami a befogadást illeti, az talán csak mélységben különbözik minden más olvasó befogadói szintjétől - tudjuk, mindenkihez kicsit másképpen szól ugyanaz a költő. Verseinek üzenete által részévé válik mindannak, amit az anyanyelv irodalma adhat minden írniolvasni tudó magyarnak. Ezen felül, ha magunk is magyar versek írására áldoztuk energiánk és időnk egy részét, párbeszédes viszonyban állunk minden jelentős modern magyar költővel. Ebben a párbeszédben benne van a költőre való hivatozástól, vagy utalástól szállóigévé vált sorainak kifacsarásáig vagy ironikus megkérdőjelezéséig minden olyan megnyilatkozás, amely bensőséges kapcsolatban lehet a modellköltővel. Voltaképpen az élő irodalmi folyamat szüntelen párbeszédben áll a múlt nagy alkotóival, esetünkben József Attilával. Az én párbeszédem vele már a középiskolában elkezdődött. A tananyag kívánalmaitól függetlenül olvastuk és szerettük Attila verseit. Aki azt hiszi, a magát szocialistának állító állam rá tudta kényszeríteni az akkori fiatalokra saját elképzeléseit József Attilát illetően, téved, vagy legalábbis túláltalánosít. Biztosan voltak sokan hithű kommunisták és elszánt anti-kommunisták, akik Attilában csak proletár szavalókórusok költőjét látták és mások is, akiket nem érdekelt ez az igen nagy költő ahhoz, hogy túlmenjenek a kézikönyvek sablonjain és közhelyein. De engem már tizenöt-tizenhat éves koromban leginkább a Megél, Marx, Freud c. tanulmány érdekelt, illetve azok a versek, amelyek már Attilának a kommunista doktrínáktól való elszakadása után íródtak. Az a költő, aki 1934 és 37 között, csalódottan, elmagányosodottan, kényszerképzetekkel küszködve mégis hihetetlen pontossággal és megkapó drámaisággal tudta versbe fogalmazni léthelyzeteit. Saját verseim először 1953 tavaszán jelentek meg nyomtatásban. Egyikük az akkori Szabad Ifjúság c. lapban látott napvilágot; ez egy középiskolai tanulmányi verseny ürügyén íródott; szeretném idézni utolsó sorait: és úgy írjuk le, mint egy fogadalmat, hogy ne legyünk többé idegen gyarmat - a munkásköltő harcbahívó versét