Tasi József szerk.: „A Dunánál”. Tanulmányok József Attiláról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 3. Budapest, 1995)

Vallomások József Attiláról - FALUDY GYÖRGY: Emlékeimből

Kármentő nevű olcsó kis vendéglőben a Vörösmarty téren, amikor Attila odajött hozzánk - nem tudom, hogy talált ránk -, lejött, mert a pincében volt a kocsma, megállt az asztalunknál, elmondta, hogy szerelmet vallott Editnek,, de ő nem akar róla hallani. Illetőleg azt mondja, hogy nagyon szereti a verseit, de pácienssel nem, s különben is van szeretője, Attila testileg nem érdekli őt. Attila sírt, amikor ezt elmondta, aztán szó nélkül elment. Törtük a fejünket, hogy mit csináljunk és elhatároztuk, hogy megpróbálunk a Gyömrőire hatni, ezért Kovács Imrével, Cserépfalvival, Goda Gáborral meg még egy vagy két emberrel bemondtuk magunkat Gyömrői Edithez ebéd utáni feketére. A beszélgetés emlékezetes volt, a végén persze kidobott bennünket, mert Goda Gábor nagyszerű beszédet tartott a nemi jóságról, hogy egy nőnek azért kötelességei is vannak, különösen, ha az ország legnagyobb költőjéről van szó, hát ne kímélje magát, találjon időt és helyet arra, hogy Attilával, stb. Mi többiek is, szelídebben bár, de biztattuk, úgy hogy a végén fölállt és azt mondta: - Fáradjanak ki a lakásomból az urak! Akkoriban került sor a tragikus esetre, hogy Attila késsel támad a Gyömrői szerelmesére. Amikor úgy este 11 óra felé hazajöttek - Gyömrői Edit a Váci utcában lakott - megleste a szemben lévő kapuból és egy konyhakéssel nekirontott az illetőnek, aki a kezével kapta el a kést úgy, hogy az jó mélyen belement... Attila erre elszaladt, ő pedig fölment a Gyömrői lakására, bekötötték a sebét és föl akarta jelenteni Attilát. Azon az éjszakán aztán engem is fölhívtak, amikor a sértett már egészen jól volt és mi biztattuk, hogy Attilát - aki a közelben, Cserépfalvi pincéjében volt elrejtve ne jelentse fel, mert attól féltünk, hogy letartóztatják. Végül, amikor erről már letett a sértett, Attilát is fölhívtuk és nagy ivászattal fejeztük be ezt a tragikus és komikus napot. A folytatás aztán rettenetes volt, hiszen, mint tudjátok, Attila hamarosan egy József körúti kávéházból, ahol rosszul lett, felhívta Cserépfalvit, hogy jöjjön érte, mert elfelejtette, hol lakik és a nevét se tudja már... A végén - ezt még elmondom - a temetésén ott álltunk a szárszói úton, a temető mellett... Attila koporsója egy kis kunyhóba vagy présházba volt bezárva és a Jolán, a nővére, nem tudta kinyitni az ajtót és bekiáltott: „Attilám, drága bolondom, gyere ki!" Ez a „drága bolondom" ijesztő volt a számunkra, de megismétlődött, mert ahogy ott álltunk az úton - tizenhármán, ha jól emlékszem -, arra jött egy másik, egy katolikus temetési menet egy igen dereknek látszó pappal, aki ránk mutatott és azt kérdezte: „Kik ezek?" - Amire a ministráns azt felelte: „Pesti urak, egy bolond temetésére jöttek." Ez volt a... hogy mondjam, tragikus képe az egésznek, hogy a falu népe is ott állt a koporsó másik oldalán, akik nem tudták - voltak vagy százötvenen -, hogy Attila költő volt, de eljöttek a bolond temetésére...