Tasi József szerk.: „A Dunánál”. Tanulmányok József Attiláról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 3. Budapest, 1995)

Vallomások József Attiláról - FALUDY GYÖRGY: Emlékeimből

pedig beleesetek a Babits szennyesébe. Annyira röhögtem, hogy el kellett mennem, mert ezután nem mehettem be Babits Mihályhoz. Ez volt a Babitscsal való viszonyom, de tekintve, hogy ő akkoriban, mikor Attilával beszéltem, éppen vagy tizenhét verset közölt egy nagyon rossz költőtől, tőle pedig egyet sem, azt mondtam neki: - Miért így támadod Babitsot, ne írd róla, hogy rossz költő, mert nem az. Jó költő, sőt némelyek szerint nagyon jó költő, azonban gonosz ember. Ha azt írod róla, hogy rossz költő, az nem bántja, de ha azt írnád, hogy gonosz ember, arra emlékezne. Attila vitatkozott velem, őt nehéz volt meggyőzni valamiről, mondhatnám, hogy lehetetlen. Később abba a versbe, amit Attila halálára írtam, beírtam, hogy „nem volt keményebb a tehervonat / vaskereke Babits Mihály szívénél", és azt hittem, hogy bosszút álltam érte valahogy. Na még egy epizód. Ezt megírtam már, de most is elmondom. Harmincötben, de lehet, hogy harmincnégyben a Japán kávéházban volt egy úgynevezett mocsárasztal. Ebben a kávéházban - a mai írók boltjának a helyén - annak idején a forgóajtó mellett volt a festők, Csók István és barátai asztala s a polgári közönséget ők vonzották ide. Ezért a Japán tulajdonosa elhatározta, hogy elhelyez még egy asztalt, ahova a fiatal írók járnak majd, idősebbek is - Nagy Lajos például a kávéházban aludt, ott borotválkozott és így tovább. Az írók helyét azért hívták mocsárasztalnak, mert itt nem kellett rendelni. A pincér hozott az embernek két pohár vizet ezüsttálcán és visszavonult. Ennél az asztalnál ültem egyszer Attila, Goda Gábor, Forgács Antal és Nagy Lajos társaságában, amikor megjelent Kaczér bácsi. Kaczér bácsi magántisztviselő volt, aki a saját pénzéből tartotta fenn A Toll című évente tízszer megjelenő lapját. Nem volt gazdag ember, minden pénzét erre költötte. Azért jött most, hogy megkérje Attilát, aki mellettem ült, hogy írjon egy verset A Tollba, most mindjárt, és ő húsz pengőt fizet érte. Kaczér bácsinak csak húsz pengője volt, így nem ülhetett le neki fizetni kellett volna, mert nem volt író -, ezért oda állt a mosdó ajtajához és várta a verset. Attila gondolkodott egy kicsit, majd- elkezdte írni a verset. Kaczér bácsi néha odajött és anélkül, hogy a kéziratba nézett volna, azt mondta: „Gyönyörű lesz!" Szóval volt idillikus jelenet is Attila életében, annak ellenére, hogy bennünk később csak a tragikum maradt meg. - Mondjak még egyet? Ez már nem lesz annyira vidám. Az Európai költők antológiáját kellett összeállítanunk Cserépfalvi Imre megbízásából; szabadságverseket a közeledő zsarnokság ellen. József Attila, Horváth Béla meg én, négyen ültünk Cserépfalvival a Hungária sörözőben és beszélgettünk az eljövendő könyvről, hogy milyen verseket fordítunk és milyen magyar verseket teszünk bele. Hárman beszélgettünk, Attila nem szólt egy szót sem, ez már harminchét elején volt, ha jól emlékszem. Attila a sört megitta, aztán azt a régi söröspoharat - tudjátok, hogy milyen - hol ide, hol odatartotta és belesírt. Amíg a könnyei jöttek, úgy tartotta a poharat, hogy ujjnyi magasan állt benne a könnyvíz, hogy úgy mondjam. Ez volt az idő,* - mint tudjátok -, amikor beleszeretett a pszichoanalitikusába, Gyömrői Editbe. Én Kovács Imrével - később a Parasztpárt vezére lett - ültem egy * {Az Európai költők antológiája szerződését T937. június 9-én írta alá Cserépfalvi Imre, József Attila és Faludy György. A Gyömrői-epiződ 1936 októberérc datálható. - A szerk.)