Tasi József szerk.: „A Dunánál”. Tanulmányok József Attiláról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 3. Budapest, 1995)
SZŐKE GYÖRGY: „Bennem a mult hull, mint a kő..." (Az emlékezés folyamata a kései József Attila versekben)
A vers ezt követő két sora az emlékezés folyamatának a lehető legletisztultabb felidézése, s mintegy mottója is lehetne József Attila egész kései költészetének: A kis kölyök, ki voltam, ma is él s a felnőttet a bánat fojtogatja; Az emlékezés folyamatának érzékeltetése egyre erőteljesebben nyilvánul meg az utolsó évek verseiben. Előbb természetszerűen múlt idejű az emlék leírása, s mintegy váratlan asszociációként tűnik föl az emlékezésre magára történő, jelen idejű utalás (pl. a Temetés uránban: „Csak most emlékszem rá, milyen volt!"). Vagy rejtettebben bontakozik ki ugyanez az emlékkép a jelen idejű leírásból: Az őszi eső szürke kontya arcomba lóg zilálva, bontva, ahol a leíró kép mögött fölsejlik, s vele együtt bontakozik ki az anya képe, megelőlegezve a „szürke haja lebben az égen"-t, a Mamái. Amikoris az addig következetesen és csaknem kizárólag használt, erős távolítást is kifejező »anya« szót követően fölzeng a gyerekkorát közvetlenebbül idéző »mama«. Túlontúl elterjedt az »anyaversek«, »apaversek« óhatatlanul tematikusán kategorizáló terminusa. S ehelyütt nem árt Kosztolányi Dezső szavait idéznünk. „Eddig is magyarázták a verseket. De inkább csak félremagyarázták. Tartalmukat vették elő, eszméjüket méltányolták, érzéseiket hüvelyezték ki, s ha valamely vers az anyai szeretetről szólt, akkor az anyai szeretetet ünnepelték, felhígított szavakkal [...] A tartalom nem a vers tartalma. Eszme és érzés pusztán anyaga a versnek. A vers mivolta az a mód, ahogy megalkotódott.'" A József Attila-versek számára Prokrusztész-ágy a tematikus csoportosítás: a kései versekben - éppen az emlékezés során, folyamatában - szervesen egymáshoz kapcsolódik az anya, a szürke (és a szürkület), az árnyak, az alkony vonulata: a Mama szürke haja, az Ez éles, tiszta szürkület...-ben az „őrült anya magzatát" félelmetesen inverz képe, ami megismétlődik Az őszi eső szürke konty>á... -ban: „mint tébolyult anya motyogja...: reátaláltam gyermekemre...", „A csipogó árnyakból / fiókáit öszszegyűjti a szürkület". Ami, túl a motivikus hálón, valójában összeköti ezeket a verseket: az emlékezés folyamata, az állandó, egymásba mosódó vibrálás múlt és jelen, gyermek és felnőtt, nappal és éjjel, lét és nemlét síkjai között. „Fölkereshetnéd ifjúságod": utal e folyamat kezdetére az Eszméletben. Folyamatról szólunk, az emlékezés folyamatáról, melynek során fokozatosan akromatikussá, szürkévé válnak a versek képei. Az Eszméletben jól érzékelhető a színes, kromatikus emlékek múltbélisége, illetve a most, a jelen akromatikus homálya: „Kék, piros, sárga, összekent / képeket láttam álmaimban"; illetve ,JMost homályként száll tagjaimban / álmom...". Most már „ez éles, tiszta szürkület való nekem": a „kékítőt old az ég vízében"-t is a „szürke haja" árnyékolja. Színek már csak a felidézett múltban vannak: a Flórának piros almái, sárga dinnyéi, zöld paprikái, a halál partszegélyein túl. A színek, a „kék, piros, sárga, összekent" képek színei folyamatosan tűnnek el verseiből: ...tubusaikba surrannának vissza a festékek, a nem-lett múltba az ősi anyag... (Egy ifjú párra)
