Tasi József szerk.: „A Dunánál”. Tanulmányok József Attiláról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 3. Budapest, 1995)

AGÁRDI PÉTER: József Attila és liberális barátai

ladást a szocializmus irányában, a monopóliumok megtörését. Egy mondatban: szabad, bátor, nemzeti társadalmunkban gyökerező, de európai szellemű és színvonalú irodalmat akarunk egy szabad, jól berendezett, művelődésre, haladásra képes és büszke országban. Integer magyar demokráciát akarunk, s erőnk szerint küzdünk érte. Aligha szükséges bizonygatni, hogy mennyire magától értetődően kerül itt egymás mellé liberalizmus és szocializmus, s hogy mennyire jól - a baloldali népi írókhoz hasonló érzékenységgel - látták a Szép Szó vezető munkatársai a nemzet ún. sorskérdéseit. De éreztették azt is, ami 1938-tól vált igazán aktuálissá, hogy t.i. a polgári szabadságjogok, a jogállamiság védelme, a fasiszta „törvénykezés"-sel, majd a nyíltan kirekesztő-elnyomó antiszemitizmussal szembeni fellépés is nemzeti ügy. (Ennek fel nem ismerése, illetve bagatellizálása, tagadása volt a fő oka s tünete a baloldali népiek egy része jobboldalra sodródásának, illetve az 1937-38-as szellemi népfront megbomlásának.) Természetesen igazak Ignotus Pál visszaemlékező szavai: „... az alapító gárdában voltak ugyan marxisták, elsősorban József Attila, meg társszerkesztőnk Fejtő Ferenc s a maga esztétavillódzásaival színezve Németh Andor is, de marxista lap nem volt (a Szép Szó), s én személy szerint se voltam az".

25 Mégsem okozott - a termékeny belső vitákkal együtt sem - lényegi konfliktust ez a belső különbség: a „szocializmus" és a „liberalizmus" nem két pólus volt, hanem inkább egy eszme- és mentalitástörténeti ellipszis két fókuszát alkotta. Érdekes egyébként, hogy míg Fejtő Ferenc és K. Havas Géza pályája a „forradalmi szocializmus"-tól a "liberalizmus" felé tolódott el a Szép Szó évei során, addig Gáspár Zoltán inkább fordított utat járt be rövid életében. Gáspár - miként ezt az eddigi legalaposabb pályakép szerzője, Lengyel András kimutatja - a szegedi fiatalok falukutató mozgalmában indult, majd a polgári liberalizmus és radikalizmus hangsúlyai erősödtek meg írásain, hogy aztán a 40-es évek elején szociáldemokratává váljon. Eközben vitriolos stílusban, baloldali-liberálisként szedi szét Németh László 1939-es Kisebbségben-jét („intellektueligényekhez mért átfogalmazása a liberális-kapitalista-marxista-demo-plutokrata nemzetközi összeesküvésről szóló leleplezésnek")

26 s korszerűen definiálja a liberalizmust.

27 A legizgalmasabb s talán legkevésbé feltárt József Attila liberális barátai között Ignotus Pál munkássága. Több kisportré és Bozóki András alapos tanulmánya

28 ellenére még hiányzik hazai és emigrációbeli pályájának - az ún. népi-urbánus vitával is összefüggő - átfogó értékelése, valamint nem könyvjellegű írásainak és bizonyára roppant izgalmas levelezésének filológiailag megbízható kiadása. Ez utóbbiból aligha maradhat ki Ignotus Pál 1968-as átfogó igényű német nyelvű tanulmánya a Horthy-korszak szellemi baloldaláról, amelyet Vezér Erzsébet jóvoltából ismerhettem meg.

29 Lefordítást és széleskörű nyilvánosságot érdemelne ez a kitűnő munka, annál is inkább, mivel külön érdekessége, hogy 1968 történelmi távlatából pillant vissza a 30-as évekre. Ugyanakkor ez az egyszerre tárgyilagos s mégis szubjektív megközelítés olyan következtetésekre és felismerésekre vezet, amelyek felettébb időszerűnek tetszenek a Horthy-korszakot nosztalgikusán újraértékelő „keresztény-nemzeti" szellem 1990-1993 közötti hatalmi megnyilatkozásai, legitimációs historizálásai és propagandája tükrében. Ignotus Pál sajátos műfajt választott ebben a kb. 100 kéziratoldalas tanulmányban, amolyan félmemoárét: mintha ő maga túlélné s kontrollálná a halála után csak évekkel felnyitandó hagyatékát, élet- és kortörténeti feljegyzéseit. E tekintetben irodalmi analógiaként Musil Nachlass zu Lebzeiten"-jére utal, ugyanakkor tudo-