Tasi József szerk.: „A Dunánál”. Tanulmányok József Attiláról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 3. Budapest, 1995)

AGÁRDI PÉTER: József Attila és liberális barátai

1929-es Ady-vízió idején, amelyben még csípős iróniával vitatkozik - mások mellett - Maráival is. Hogy felmutat-e egyéb kapcsolatokat, analógiát, kölcsönhatást a két életmű a 30-as években, arra Márai széleskörű publicisztikai munkásságának és levelezésének, illetve a közelmúltig lappangó József Attila-szövegeknek a várható teljes közreadása után derülhet majd fény. Látszólag agyontárgyalt életmű az egyszerre liberális és baloldali Bálint Györgyi, aki kortársai között - Németh Andor és Fejtő Ferenc mellett - a legérzékenyebb, legtalálóbb és legrendszeresebb kritikusa volt József Attilának.

20 Csakhogy írásainak 1966-os, bővített gyűjteményes kiadása óta Bálint György számos elfeledett írása került elő, s magából A toronyőr visszapillant c. válogatásból

21 is kimaradt jó néhány publicisztika, többnyire épp olyanok, amelyek Bálint „liberális", „polgáriasabb" kötődéséről, ihleteiről tanúskodnak. Mindenesetre tudományos és kulturális szempontból egyaránt égető szükség lenne egy teljes és korszerű Bálintösszkiadásra s ennek fényében munkássága újraértékelésére, annál is inkább, mivel az 1990-es évek eleje Magyarországának politikai kultúrájában - riasztóan aktuális üzenetei s emléktáblájának vandál leverése okán is - egyre jobban érezzük bátor szuverenitásának fájó hiányát. József Attila szűkebb liberális baráti körét a Szép Szó munkatársai alkották. Portrészerű bemutatásukra, eszme- és mentalitástörténeti jellemzésükre ehelyütt sem tér, sem szükség nincs, bár a rehabilitációs és a szövegpublikációs „konjunktúra"

22 után is bőven vannak még kiadandó művek és feltárandó, elemzendő összefüggések. Az újabb Szép-Szó-kutatások

23 végre belső különbségeikkel és közös vonásaikkal együtt - de nem egymással szemben kijátszva - elemzik a Szép Szó hasábjain jelentkező eszmei, esztétikai áramlatokat a polgári radikalizmustól és liberalizmustól az osztályharcos marxizmusig, az antibolsevizmustól, a szovjetunióbeli perek okozta megrendüléstől a szociáldemokrata stratégia képviseletén át a kommunista népfrontpolitika ihletéséig. Ma már a szocialista József Attila felől nézve sem minősül csábításnak s kényszerházasságnak ez a belső sokszínűség: természetes, sőt szerves összetartozásról van szó, amelyben az antifasizmus intranzigenciája, a tekintélyelvűség elutasítása, az antimilitarista humanizmus, a fajelméletekkel s mindenféle - még oly „plebejusnépi" érvelésű - kirekesztéssel szembeni demokratikus radikalizmus, a baloldaliliberális „néparcvonal" (értsd: népfront) jelentette az egységteremtő ihletet. A közös nevezőt máig maradandó plaszticitással fogalmazta meg Fejtő Ferenc - egy prágai találkozó alkalmával tett - nemzedéki és írócsoporti bemutatkozása: „végezetül hadd mutassam be magunkat, a Szép Szót-X, a fiatalabb írói nemzedéknek azt a csoportját, amely a Nyugat humanizmusát nem találta eléggé egyértelműnek, egyértelműen humanistának és egyértelműen baloldalinak. (...) Folyóiratunk megalapítására az a közös kívánság ösztönzött, hogy a humanizmus, a reform, a liberalizmus és szocializmus eszméinek visszaadjuk régi ragyogásukat s tisztaságukat, megfontoljuk egy szintézis lehetőségét, éles harcot folytassunk az ifjabb s idősebb nemzedék opportunizmusa és defetizmusa ellen, s kritikával illessük az elharapózó fogalomzavar terjesztőit. Hogy pozitív programunkat is vázoljam néhány mondatban, kívánjuk országunk központi kérdésének, a földkérdésnek alapos és megfontolt megoldását, a városi dolgozó munkásság és kispolgárság érdekeinek és jogainak tiszteletbentartását. A földreformmal egyidőben szeretnők kül- és belpolitikánk demokratikus reformját, a szomszéd népekkel való együttműködés megteremtését, társadalompolitikánk korszerű átalakítását, nem elsietett, de nem is késlekedő ha-